Újabb népszavazást terveznek a rudabányai hulladékégető ellenzői<br/>

Vágólapra másolva!
Ormosbánya után Szuhogy község lakói is népszavazás kiírását fontolgatják a Rudabányára tervezett veszélyes ipari hulladékok megsemmisítésére alkalmas égető, illetve az ahhoz tartozó hulladéklerakó ügyében.
Vágólapra másolva!

A Rudabányához közeli Ormosbánya lakói az elmúlt hét vasárnapján véleménynyilvánító népszavazáson utasították el az égető megépítését. Rudabányán a francia Tredi cég magyarországi leányvállalata, a Hungaropec Rt. 10-12 milliárd forintos költséggel építene egy égetőművet. A hulladékokat a közeli Szuhogy község közigazgatási határán belül létesülő depóniában tárolnák.

Ormosbánya után most a szuhogyiak egy része döntött úgy: népszavazást kezdeményez az ügyben. Oláh József polgármester szerint az 1249 lakosú Szuhogy 956 választópolgárának kevesebb mint fele írta alá azt az ívet, amely egy népszavazás kiírását indítványozza.

A képviselő-testület a törvényesség által megszabott határidőnek megfelelően, tehát harminc napon belül állást foglal az ügyben - tette hozzá.

A polgármester megjegyezte: mind ő, mind pedig a képviselő-testület meggyőződött arról, hogy a hulladékégetőt és a hulladéktárolót a környezetvédelmi előírások messzemenő betartásával építenék fel, így az önkormányzat egységes álláspontot képvisel az ügyben, támogatja a beruházást.

Az égetőmű három évre tervezett kivitelezése 300-400 környékbeli embernek adna munkát, az építkezés befejezése után pedig az égető üzemeltetője jelentős iparűzési adóval járulhat hozzá az önkormányzatok működéséhez.

(MTI)

Ajánló: