Kutatók szerint toleranciára nevel a Pepsi Sziget<br/>

Vágólapra másolva!
A fiatalok egyre intoleránsabbak, a Pepsi Szigetre járók azonban sokkal inkább elfogadják a másságot a többieknél. Az Oktatáskutató Intézet ifjúságkutató csoportja több egyetemen és főiskolán, illetve középiskolában végzett előkutatásokat arról, kik mennek el, s kik nem a jövő héten kezdődő Pepsi Szigetre.
Vágólapra másolva!

A Budapesten és vidéken végzett előkutatások szerint idén több egyetemista és főiskolás menne a Szigetre, mint a korábbi években, noha a 25 évesek közül többen már túlkorosnak tartják magukat. Márpedig a kor fontos - mondta el a Magyar Hírlapnak a kutatócsoport vezetője, aki szerint az még abban is szerepet játszik, hogy a sziget szocializálja a résztvevőket. Gábor Kálmán úgy véli: ebben szerepet játszhat, hogy a 19 éves kor alatti lányok vannak a legtöbben, márpedig ők - különösebben ebben a korban - megértőbbek a másság iránt.

Különösen figyelemreméltó az összehasonlítás egy 1600 fős középiskolás-mintán végzett hasonló felméréssel. Ebből kiderül: minden megadott csoportot lényegesen jobban elfogadnak a szigetre látogatók, mint az átlagos diákok, akik maguk gyakrabban tartoznak a másságot képviselőkhöz (homoszexuálisok, punkok, feministák, komputerrajongók, drogosok, yuppie-k, szolgálatmegtagadók, szkinhedek).

Az elővizsgálatok megerősítették a tavalyi kutatás eredményét, amely szerint a Sziget főleg a középosztályhoz tartozó, illetve ilyen mintákat követő, sikerorientált fiatalokat vonzza.

A vizsgálatsorozat szerint a Szigeten megfordulók szórakozásukba jobban beépítik a magas kultúra elemeit, toleránsabbak, aktívabban formálják életüket és jobban alkalmazkodnak az új kor kihívásaihoz. Intenzívebb karrierépítésükhöz azonban intenzívebb szórakozás is párosul, gyakrabban kipróbálják a feszültségoldó technikákat (cigaretta, alkohol, drog). Talán ez lehet az alapja annak, hogy akik még nem voltak a Szigeten, többnyire lenézik annak vendégeit, akikben viszont a többieknél jóval erősebb a "civil kurázsi".

(Magyar Hirlap)