Pallag László folytatja a leltárt<br/>

Vágólapra másolva!
Törvényesnek minősítette a Legfőbb Ügyészség Karakas Attila volt kunszentmártoni rendőrtiszt intézkedését, akit egy olajügyekkel is összefüggő intézkedése miatt korábban megfenyítettek, majd távozott a rendőrségtől. A volt vizsgálótiszt hamarosan jogi szakértőként vesz részt a parlamenti olajbizottság munkájában, és reméli, hogy véleménye nyomán több büntetőfeljelentést indítanak. Pallag László, a bizottság elnöke még a héten befejezi az olajügyekkel kapcsolatos iratok tételes leltározását, majd átadja azokat a bizottsági tagoknak.
Vágólapra másolva!

Karakas Attila csempészés és egyéb bűncselekmények miatt indított ügyben kereste fel két éve - egy ukrán nyomozó hatóság felkérésére - szeghalmi lakásán Á. Z.-t, egy tiszakürti telephelyű cég tulajdonosát, akinek kazahsztáni üzleti kapcsolatait és azokra vonatkozó iratait akarta ellenőrizni. Az üzletember lakásán iratokat talált, amelyeket lefoglalt, nehogy eltűnjenek. A vállalkozó panaszt tett ellene.

Feljebbvalói és a megyei ügyészség szerint a rendőrtiszt jogtalanul foglalta le a dokumentumokat. Miután a nyomozó ragaszkodott ahhoz, hogy az általa vizsgált ügyben bűncselekmény alapos gyanúja merült föl, továbbá törvényesnek ítélte meg a tulajdonos lakásán talált iratok lefoglalását, meghurcolták, fegyelmit kapott, majd megvált a rendőrségtől.

Most a Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztálya által hozott határozat megállapítja: "törvényes volt a Karakas Attila által foganatosított rendőri intézkedés".
Az utolsó kapaszkodójukat is elveszítették a megyei rendőri vezetők, akik eddig arra hivatkoztak, hogy az ügyészség szerint helyesen jártak el - állítja Karakas Attila.

A volt vizsgálótiszt szerint az egyértelmű és megfellebbezhetetlen határozat létrejöttében közrejátszott, hogy megváltozott a Legfőbb Ügyészség vezetősége. Eddig ugyanis minden fórumon falakba ütközött.
Önmagában egy ilyen tévedés legföljebb fegyelmivel járhat, ám ha bebizonyosodna, hogy szándékosan követték el, azért, hogy meghiúsítsák a nyomozást, az már bűncselekménynek számítana - közölte lapunkkal Karakas Attila. Ennek tisztázása egy ügyészségi belső vizsgálat feladata.

A volt vizsgálótiszt hamarosan megkezdi munkáját a parlament olajügyi bizottságában. Jogi szakértőként feltehetően a tiszakürti ügy aktái is elé kerülnek. "Az biztos, hogy markáns véleményt készítek, ugyanis meggyőződésem, hogy az említett ügyben bűncselekmény alapos gyanúja merült fel."

A bizottsági tagok, illetve az elnök Pallag László megítélésén múlik, hogy a szakvélemény elkészülte után készülnek-e büntetőfeljelentések. Karakas Attila szerint több megyei és helyi rendőrségi vezető felelősségét is vizsgálni kell.

Pallag László, az olajbizottság elnöke is sikerként könyveli el az ügyészségi határozatot. A kisgazdapolitikus elmondta: a héten befejezi az olajügyekkel kapcsolatos iratok tételes leltározását, majd átadja azokat a bizottsági tagoknak. Véleménye szerint azonban ez nem túlságosan fontos lépés. Mint fogalmazott, többen eddig is csak azért szorgalmazták az iratok átadását, hogy időben megtehessék válaszlépéseiket az iratokból következő esetleges vádakkal kapcsolatban.

Vig György

(MTI)

Ajánló: