Tanulók rabolták ki a börtönből szabaduló férfit <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Balszerencsés napja volt annak az 58 éves férfinak, akit - néhány órával azután, hogy kilépett a börtönkapun - kiraboltak. A férfi vagyon elleni bűncselekmények miatt ülte le jogerősen kiszabott börtönbüntetését, majd hétfőn reggel magához véve rabkeresetét, elindult a szabad életbe.

Először azért bekukkantott az első útjába eső kocsmába, ahol szabadulásának örömére alaposan felöntött a garatra. Felettébb részegen kapaszkodott fel a Tiszaszőlős felé tartó vonatra, s amikor a kalauztól jegyet vásárolt, négy kamasz meglátta nála a pénzt. A pityókás exrabot a tiszaszőlősi vasúti megállóban megtámadták: hátulról tarkón vágták, száját befogták, majd megszabadították a keresetétől, mintegy harmincezer forinttól.

A pénzen testvériesen megosztoztak, majd egy közeli diszkóba mentek szórakozni. Innen állították elő őket nem sokkal később a rendőrjárőrök, majd hamarosan őrizetbe vették az eddig büntetlen előéletű társaságot. A tanulóknak csoportosan elkövetett rablásért kell felelniük.

(HavariaPress)