Vágólapra másolva!
Továbbra sincs hajléka annak a nyolc családnak, köztük számos gyereknek, akiket csütörtökön lakoltatott ki a XIV. kerületi önkormányzat a fővárosban, mivel lejárt a lakásbérleti szerződésük, ami tulajdonképpen csak a kerületi közjegyző által kiállított használatba adási szerződés volt.
Vágólapra másolva!

Halász Iván, a XIV. kerületi önkormányzat alpolgármestere elmondása szerint nem járt sikerrel a hétfői tárgyalás a kerületi önkormányzat és a Roma Polgárjogi Alapítvány között a fedél nélkül maradt családok elhelyezéséről. Kedden reggel folytatódnak a megbeszélések az alapítvány képviselőivel.

Tölcsér Sándor, a Roma Polgárjogi Alapítvány képviselője elmondta: a XIV. kerületi önkormányzat eddig olyan javaslatokat tett a fedél nélkül maradt családoknak, hogy egy üres telket biztosít a rászorultaknak, melyre a polgári védelem sátrakat építene. Az önkormányzat korábban azt is javasolta, hogy hétfőtől a családokat ideiglenesen a polgári védelem Ferihegyi úti bázisán helyezi el, de nem számított arra - mint Tölcsér Sándor ismertette -, hogy ott jelenleg is 150 árvízkárosult gyerek táborozik.

A roma alapítvány képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő héten a VII. kerületben lejár 18 családnak a lakhatási határideje, s kiköltöztetésükről már jogerős bírósági határozat van. Esetükben 80 ember, köztük sok gyerek válhat hajléktalanná.

A főváros vezetése sajnálattal értesült a kerületekben történt kilakoltatásokról. Látva a több tucat, utcára került család sorsát a városvezetés úgy határozott, hogy a hasonló lakhatási krízishelyzet ideiglenes és hosszú távú kezelésre megoldást keres - tartalmazza a Főpolgármesteri Hivatal közleménye.

Demszky Gábor főpolgármester egyeztetésre hívja kedd délelőtt a XIV. kerületi önkormányzat vezetőit, Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét, valamint Győri Pétert, a fővárosi önkormányzat szociális és lakásügyi bizottságának elnökét a múlt héten kilakoltatott roma családok problémájának rendezése ügyében. Az egyeztetést követően a főpolgármester értékelő sajtótájékoztatót tart.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. július 20.)