Vágólapra másolva!
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége szerdai ülésén felbontotta a Magyar Rádió Rt. elnöki tisztére kiírt pályázatra jelentkezők anyagait. A tizenegy pályázó közül csak hat személy kiléte ismert, mert a többiek nem járultak hozzá nevük ismertetéséhez.
Vágólapra másolva!

Az elnökség megvizsgálja, hogy a benyújtott pályázatok formai szempontból megfelelnek-e a kiírás feltételeinek. Egy pályázót hiánypótlásra szólítottak fel, egy másik pályázat esetében pedig formai hiányosságok miatt szakvéleményt kérnek.

A kuratórium elnöke, Szadai Károly csak annak a hat pályázónak a nevét ismertette, aki előzetesen hozzájárult ahhoz, hogy neve nyilvánosságra kerüljön. E szerint a Magyar Rádió Rt. elnöki tisztségére pályázik Domokos Gábor, Hajdu István, Kondor Katalin, László József, Szayly József és Rózsa Péter. A másik öt pályázó nem járult hozzá, hogy nevét nyilvánosságra hozzák.

Pénteken délelőtt ülésezik a kuratórium elnöksége, s ekkor a döntenek arról, hogy melyik pályázatot vagy mely pályázatokat terjesztik a teljes kuratórium elé.

(MTI)

Korábban:

(2000.07.19.)