Kétmillió forint kártérítést követel a rendőrségtől egy ártatlanul meghurcolt fiatalember<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A miskolci rendőrök megfelelő bizonyítékok híján megszüntették a kétszeres postarablással gyanúsított B. Tamás ellen indított nyomozást.

A korábbi feltevések szerint a 21 éves fiatalember tavaly karácsonykor fegyverrel rabolt ki egy salgótarjáni, illetve egy galyatetői postahivatalt. Az első esetben meglehetősen rosszul járt, ugyanis mindössze az egyik postáskisasszony személyi iratait és ötezer forintot rejtő táskáját tudta magával vinni, Galyatetőn viszont 150 ezer forintot és telefonkártyákat zsákmányolt. A rendőrök két hónap múlva őrizetbe, majd bíróság határozata alapján előzetes letartóztatásba helyezték B.-t. A július 3-ig fogva tartott fiatalember ügyében hétfőn vált jogerőssé a nyomozást megszüntető határozat.

B. Tamás elmondta: perre megy az őt ért meghurcoltatás miatt, s kétmillió forint kártérítést követel a rendőrségtől.

(HavariaPress)