Két autóbusz ütközött össze Miskolcon <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A balesetben három utas súlyos, tizenegy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset egyik résztvevője a Borsod Volán Rt. tulajdonában lévő, vonatpótló járatként működő autóbusz volt, a másik egy helyi járatú autóbusz, amely garázsmenetben volt, utasokat nem szállított. Az összeroncsolódott járműből csak feszítővágó segítségével tudták kimenekíteni az utasokat. A súlyos sérülteket a miskolci kórházban ápolják.

(HavariaPress)