Csalás miatt emeltek vádat Csurka Endre ellen <br/>

Vágólapra másolva!
Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emeltek vádat Csurka Endre, Csurka István MIÉP-elnök fia ellen, aki 1994-ben a Magyar Fórum Borháza Rt. vezetőjeként jogtalanul bocsátott ki részvényeket.
Vágólapra másolva!

A vád szerint Csurka Endre, a Fővárosi Főügyészség közleményében Cs. E.-nek nevezett személy egy - a Cégbíróság által be nem jegyzett - rt. elnök-vezérigazgatójaként jogosulatlanul bocsátott ki részvényeket kárpótlásijegy-tulajdonosok részére. Így történhetett, hogy 131 kisbefektető a kárpótlási jegyekért az rt. értéktelen részvényeit kapta cserébe, és ezzel összesen 14,2 millió forint kár érte őket.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a kár egy része megtérült. Cs. E. a megszerzett kárpótlási jegyeket nem az rt. működésére, hanem a jogelőd adósságainak rendezésére fordította.

(MTI)