Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke bejelentette: megfellebbezik a Fővárosi Bíróság pénteki elsőfokú ítéletét, amelyben a testület megsemmisítette a MIÉP 1998. december 5-i országos gyűlésén hozott valamennyi határozatot.

A döntés indoklása szerint az eljárást kezdeményező Szabó Lukács parlamenti képviselőnek, a párt akkori alelnökeként annak ellenére joga lett volna részt venni, felszólalni és szavazni az 1998-as tanácskozáson, hogy a párt országos elnöksége napokkal korábban kizárta soraiból.

(MTI)

Korábban:

(1998. december 7.)