Hasba lőtte húgát egy 12 éves fiú<br/>

Vágólapra másolva!
Játék közben véletlenül hasba lőtte 6 éves húgát egy 12 éves fiú Újfehértón. A kislány nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, jelenleg a nyíregyházi kórházban kezelik.
Vágólapra másolva!

A nyomozás eddigi megállapítása szerint a testvérpár hétfő délután a házuk udvarán játszott a szüleik által illegálisan tartott kispuskával. A lánynál lévő fegyvert a fiú el akarta venni, s a huzakodás közben eldördült a csőre töltött puska.

Az esetről a kislányt kórházba szállító mentők értesítették a rendőrséget, s a bejelentést követően azonnal megindult a szülők ellen az eljárás. A kihallgatott családfő a rendőröknek azt mondta, hogy a fegyvert a kertben sokszor megjelenő rókák, elriasztására használta.

A szülők ellen lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt folytatódik a rendőrségi eljárás. A 12 éves, gyerekkorú fiú tettéért a törvények szerint nem vonható felelősségre.

(MTI)