Irritálta az asztaltársaság az oktogoni lövöldözőt<br/>

Vágólapra másolva!
Öngyilkossági szándékkal bolyongott kedd éjszaka a városban B. Zsolt, de az Oktogonnál a McDonald´s-ban irritálta őt a mellékhelységhez közel ülő asztaltársaság. Ezért úgy döntött: inkább őket öli meg, mint magát. Az utcán szembe jövő fiatalok közül az egyiket zsebtolvajnak nézte, ezért vele is végezni akart. A magát önként feladó férfi - akinek négy áldozata közül kettő meghalt, kettő súlyosan megsebesült - a szerdai kihallgatás során sem tört meg. A vizsgálótisztek szerint szokatlanul higgadtan viselkedik, és nem látszik elmebetegnek.
Vágólapra másolva!

Fotó: HavariaPress

A rendőrség elvezeti a gyanúsítottat
Foto: HavariaPress

A VI-VII. kerületi járőrök a lövések zaját hallva hamarosan a helyszínre érkeztek. Az Eötvös utca felé távozó B. Zsolt ellenállás nélkül megadta magát és átadta addigra kiürült tárú fegyverét. "Adok nektek egy kis munkát" - mondta a rendőröknek.

A BRFK helyettes vezetője a nyomozás eddigi eredményeit összegezve elmondta: kihallgatták az elkövetőt, a szemtanúkat, B. Zsolt élettársát és szüleit. A rokonok nem tudtak magyarázatot találni a fiatalember tettére. B. Zsolt nem volt tagja szektának, szélsőséges csoportnak, élettársával normális volt a kapcsolata. "Kétségkívül nem egy stabil lelkű ember, fiatalkorában megpróbált öngyilkosságot elkövetni, és ezért pszichiátriai kezelés alatt állt" - mondta Jakab. A férfinek nem volt jó kapcsolata szüleivel, 3 éve nem élt velük, ritkán találkoztak.
B. Zsolt egy színházban kellékesként dolgozott, de néhány hónapja otthagyta állását. Azóta senki sem tudta, miből él.

Fotó: HavariaPress

A rendőrség jelenleg B. Zsolt korábbi munkahelyeit, életvitelét vizsgálja és elemzi elmeorvos-szakértő bevonásával. A szakértő megvizsgálja, cselekvőképes-e a férfi. A vizsgálótisztek szerint jól kommunikál, térben-időben jól tájékozódik és nem látszik elmebetegnek.
Hátra van még a vér és vizeletminta vizsgálata is. Első ránézésre azonban a rendőrök szerint B. Zsolt nem volt ittas, és nem állt drogok hatása alatt.

A rendőrség őrizetbe vette a férfit. A fiatalembert több emberen elkövetett emberölés kísérletével, illetve két rendbeli emberöléssel gyanúsítják.
A bíróság csütörtökön 30 napra elrendelte az elkövető előzetes letartóztatásba helyezését.

Kapcsándi Dóra

Korábban:

(2000. július 5.)