Vágólapra másolva!
A MIÉP nem lát okot Schuster Lóránt visszahívására a kulturális bizottságból, mert nem emlékszik olyan esetre, hogy Schuster bármikor méltatlan magatartást tanúsított volna. A pártot a Fővárosi Közgyűlés június 29-i ülésén az MSZP-SZDSZ-koalíció két-két MDF-es és fideszes képviselő támogatásával szólította fel Schuster visszahívására a képviselő rasszista, alpári stílusa miatt.
Vágólapra másolva!

A MIÉP-frakció szerint "nem található semmiféle érv vagy állítás arra vonatkozóan, hogy Schuster Lóránt képviselő bármikor a közgyűlés kulturális bizottságában méltatlan megnyilvánulást tanúsított volna". Ezzel ellentétben az SZDSZ-MSZP-koalíció, valamint a Fidesz és az MDF néhány képviselője úgy véli, Schuszter sokszor használt megengedhetetlen hangot a közgyűlésben. A június 29-ei közgyűlésen az SZDSZ-es Bőhm András felolvasott néhány részletet Schuster beszédeiből. A MIÉP képviselője június 15-én például azt mondta, hogy "amikor az SZDSZ három madara, a rot, a weiss és a grün végleg elszáll -akkor lesz majd rend itt a földön"

A MIÉP szerint az előterjesztő bizonyos felszólalásokból a szövegkörnyezetből kiszakítva idézett szavakat, félmondatokat és mondatokat. Ez a módszer szerintük nem megengedett egy politikai vitairatban.

A MIÉP képviselőcsoportja javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés minden tagja "tartózkodjon mások érzékenységét bántó megnyilvánulásoktól".

A közleményben olvasható: a frakció arra is javaslatot tesz, ha bármely képviselő ilyen panasszal él, akkor a közgyűlés az ülés menetét megszakítva szólítsa fel a vétkesnek talált résztvevőt a kifogásoltak visszavonására és a sértett megkövetésére.