Vadász György kiszállt a Nemzeti tervezéséből

Siklós Mária egyedül tervezi az új Nemzeti Színházat. Kedden ugyanis be kell adni engedélyeztetésre az épület végleges terveit. Vadász György, az új Nemzeti tervezésére kiírt pályázat nyertese nem kapta meg a kért haladékot, így nem tudja átdolgozni díjnyertes terveit.

Vadász György, az új Nemzeti Színház tervpályázatának nyertes építésze a pályázati kiírás szellemében tudna és akarna is együttdolgozni Siklós Mária építésszel, de nem úgy, hogy a közös munka helyett feladata csupán szépészeti tanácsadássá, konzulensséggé degradálódjék - írta Vadász abban a nyílt levélben, amelyet hétfőn reggel juttatott el Schwajda György, az új Nemzeti Színház építéséért felelős kormánybiztos irodájához.

Vadász annak ellenére marad ki a tervezésből, hogy Schwajda pénteken ismételten felkérte Vadászt a Nemzeti Színház építésével kapcsolatos tervezői szerződésajánlat aláírására.

A kormánybiztos a Nemzeti Színház építészeti megjelenésének végleges kialakítására kérte fel a pályázatnyertes építészt. A IX. kerületi volt expo-telekre vonatkozó végleges terveket Siklós Máriával közösen kellene kidolgoznia az építésznek.

Vadász György július 10-ig kért haladékot arra, hogy Siklós Máriával közösen kialakítandó tervet nyújthassanak be engedélyeztetésre. Ezek után kapta meg pénteken az újabb szerződésajánlatot, amelyben nem változott semmi, vagyis nem kapta meg a kért haladékot. Vadász György szerint ez meghiúsította a közös engedélyezési terv benyújtását, mert hétfőig csak Siklós Mária terve adható be változtatás nélkül. Siklós Mária még a pályáztatás előtt készítette el a Nemzeti Színház tervét. Schwajda a pályázatot a Magyar Építész Kamara nyomására írta ki, amely kifogásolta, hogy Siklós pályáztatás nélkül tervezhette meg az új Nemzetit. A pályázat egyik feltétele azonban az volt, hogy az új tervben fel kell használni Siklós munkáját.

Vadász szerint Schwajda egy 1:200-as léptékű vázlatterv alapján jelentette ki, hogy a díjnyertes terv megvalósítása 10-15 százalékkal többe kerül, mint Siklós terve. Vadász szerint a vázlat alapján nem lehet eldönteni, melyik elképzelés pontosan mennyibe fog kerülni.

Balogh Balázs, a Magyar Építész Kamara elnöke a Magyar Rádióban korábban kijelentette: elképzelhető, hogy Siklós Máriát kizárják az építészkamarából. Ha Siklóst kizárnák, ő sem tervezhetné az új Nemzetit. Ugron András, a Magyar Építész Kamara titkára hétfőn az [*****] - nak tagadta, hogy a kamara foglalkozott volna Siklós kizárásával. Szerinte fel se merült a kérdés. Ugron állítja: Siklós kizárásáról csak a Budapesti Építész Kamara dönhet.

Sára Lászlóné, a Budapesti Építész Kamara titkára az [*****] - nak tagadta, hogy ők dönthetnének Siklós ügyéről. Elmondta: a szervezet nem foglalkozik Siklós Mária kizárásával, a Nemzeti-ügyben ugyanis - mivel országos jelentőségű ügyről van szó – csak a Magyar Építész Kamara hivatott dönteni.

[*****]

Ajánló: