Megvannak az 1996-os robbantások elkövetői

Megtalálta a rendőrség három 1996-os robbantás feltételezett tetteseit. Hárman más ügyek miatt már börtönben vannak, két férfit most vettek őrizetbe. Állítólag azt is tudják, ki volt a megrendelő.

A megrendelő mindhárom esetben ugyanaz, de a nevet nem hozták nyilvánosságra. A nyomozásban először segítettek védett tanúk. A Don Pepe pizzeria az Erzsébet téri robbantás és a Komjádi uszodánál történt merénylet gyanúsítottjait tartóztatták le a rendőrök. Ezek a bűncselekmények mind 1996 telén történtek.

A nyomozók 5 férfit gyanúsítanak, hárman más ügyek miatt már a börtönben vannak. A nyomozók munkáját ebben a három robbantásban segítették először védett tanúk, szám szerint öten.

Az RTL Klub információi szerint a nyomozók a megrendelőket is ismerik. Az ügy érdekessége, hogy az Erzsébet téri robbantással korábban Tanyi Györgyöt gyanúsították, aki 18 hónapot ült előzetesben.

(RTL KLUB)

Korábban:

(1999. december 22.)