Letartóztattak a Coca-Cola zsarolóját <br/>

Vágólapra másolva!
Vasárnap letartóztattak egy frankfurti férfit, aki zsarolni próbálta a Coca-Colát. A férfi mérgezett kólát helyezett a boltok polcaira, ezzel próbált 730,000 dollárt (majdnem 200 millió forintot) szerezni az üdítőital-cégtől.
Vágólapra másolva!

"A 26 éves gyanúsítottra legalább egy év börtön vár, ha zsarolásért elítélik" - nyilatkozta a CNN-nek Job Tilmann, a frankfurti ügyészség szóvivője. A feltételezett zsarolót akkor fogták el, amikor megpróbálta begyűjteni a pénzt.

A kólához kevert anyag Tilmann szerint nem volt halálos méreg. A férfi január és június között rakta a manipulált üvegeket a frankfurti üzletek polcaira. A szóvivő szerint a rendőrség az összes üveget megtalálta, s "egyébként sem volt belőle túl sok"- mondta a szóvivő.

A Coca-Cola esseni központjában nem kívánták kommentálni az esetet.

Egy müncheni házaspár is bíróság előtt áll Frankfurtban, mert a vád szerint hasonló módszerrel próbálták zsarolni a Nestlét 1998 októbere és tavaly december között.

Egy 44 éves férfit tavaly szeptemberben 11 év börtönre ítéltek szintén a Nestlé zsarolásáért.

Ajánló:

(angolul)