A kisgazda frakció nem függesztené fel Pallag mentelmi jogát<br/>

Vágólapra másolva!
A kisgazda képviselőcsoport nem támogatja, hogy bizottsági tevékenységével kapcsolatban felfüggesszék Pallag László, az olajbizottság vezetőjének mentelmi jogát. A frakció szerint nem feladatuk a Pallagot ért bírálatok vizsgálata.
Vágólapra másolva!

Bánk Attila frakcióvezető közölte: a kisgazda frakció - a köztörvényes ügyek kivételével - sem eddig, sem ezután nem adja voksát képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséhez. Bánk szerint ez "nem frakciókérdés", ezért nem is vizsgálják a Pallag Lászlót bizottsági elnökként érő bírálatokat. Pallag László nem vett részt a frakció hétfői ülésén.

Pallag László június 9-i sajtótájékoztatóján, amelyen az általa vezetett bizottág zárt ülésén meghallgatott tanú beszámolóját ismertette, több politikust név szerint említett, mint az olajügyekben érintetteket. A politikusok többsége rágalmazás miatt feljelentést tett a bizottsági elnök ellen.

Ajánló: