Kilenc százalékkal drágulnak ősztől a tankönyvek<br/>

Vágólapra másolva!
Ősztől átlagosan csaknem kilenc százalékkal emelkednek a tankönyvárak. A legolcsóbb csomagokat 2500 forint körül vehetik meg a szülők, a legdrágábbért pedig több mint tízezret fizethetnek. A tankönyvek átlagára a tavalyi 465-ről 542 forintra emelkedett ebben az évben.
Vágólapra másolva!

A közoktatásban ősztől átlagosan 8-9 százalékkal emelkednek a tankönyvek árai. A kiadók nem növelik ennél nagyobb mértékben a kiadványok árait, bár a papírpiaci árrobbanás miatt drasztikusan emelkedtek a gyártási költségek.

- A cellulózért 40-50 százalékkal kell többet fizetni - mondta Ábrahám István, a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) vezérigazgatója. A papír ára ennek következtében 25-30 százalékkal emelkedett, ami a tankönyvgyártókat is érzékenyen érintette.

A piacvezető NTK átlagosan csupán hat százalékkal növeli tankönyvlistás könyvei árát ősztől. A kiadónak több mint 1200 kiadványa szerepel a listákon, tavaly 9,5 millió könyvet forgalmaztak. A legnagyobb magánvállalkozásként számon tartott Apáczai Kiadó ugyanakkor 8,4 százalékkal adja drágábban tankönyveit.

Jövőre már a kiadók is kénytelenek lesznek alkalmazkodni a megváltozott gazdasági helyzethez - mondta Koller Lászlóné, a Tankönyves Vállalkozók Testületének elnöke. Amennyiben nem sikerül megegyezni a kompenzációról, akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a tankönyvárak 2001-ben.

- Idén 32 százalékkal, vagyis csaknem 3 milliárd forinttal nőtt a tankönyvtámogatás központi támogatása - mondta Kojanitz László, az Oktatási Minisztérium (OM) főosztályvezetője. A pénzt differenciáltan, elsősorban szociális szempontot figyelembe véve oszthatták fel az iskolák a diákok közt. A tavalyi 1700 forint helyett átlagosan 2250 forint támogatás jutott minden tanulónak. Jövőre a tárca hasonló mértékű emelést tervez.

A minisztérium elképzelései szerint a következő évben néhány kiadvány esetében meghosszabbítják a tankönyvrendelés márciusi határidejét is - tette hozzá a tárca főosztályvezetője. Az intézkedésre azért van szükség, hogy a rövidesen elkészülő kerettantervekre épülő - jelenleg azonban még csupán előkészületben lévő - tankönyvekből is vásárolhassanak az iskolák. (Mint ismeretes, tavaly a közoktatási törvény módosulása miatt hosszabbította meg néhány kiadványnál a rendelés határidejét az OM. A minisztériumi döntés akkor 80-féle történelem-, 102 földrajz- és 81 biológiakönyvet érintett.)

A tankönyvek átlagárai a tavalyi 465-ről idén 542 forintra emelkedtek, a tankönyvcsomagok a kiadványokhoz hasonlóan szintén 8-9 százalékkal kerülnek majd többe. A legolcsóbban az első osztályosok juthatnak a csomaghoz, 2500 forint körüli áron (az egyes kiadóknál eltérnek a könyvárak), legtöbbet pedig az ötödikesek és középiskola első osztályába lépők fizetnek majd. A nyelvtanuláshoz szükséges könyvek megvásárlásával akár tízezer forint felett is költhetnek a szülők.

A magyar kiadványok árai még így is jóval az európai átlag alatt vannak - jegyezte meg ezzel kapcsolatban Ábrahám István. Külföldön a bruttó éves átlagbér közel 15 százalékát költik tankönyvekre a szülők évente. Ezek szerint nálunk 15-17 ezer forintot fizethetnének a könyvekre az érintettek. Az európai csatlakozáskor a felzárkózás e tekintetben is elkerülhetetlennek tűnik.

Az iskolák ebben a tanévben 15,6 millió tankönyvet rendeltek meg a 4132 kiadványt tartalmazó jegyzékről. Összesen 6,5 milliárd forintot költöttek tankönyvre. Az intézmények átlagosan 10-12-féle könyvet rendeltek, legtöbbfélét a fővárosban, a legkevesebbet pedig Nógrád megyében. A tanárok általában ragaszkodtak a jól bevált kiadványokhoz, a megrendelések 12 százalékában választottak csupán új könyveket. A legolcsóbb tankönyv 120, a legdrágább 3500 forintba került.

A tankönyvpiac kínálatát az iskolaigazgatók többsége túl szélesnek tartja - derül ki az oktatási tárca megbízásából múlt hónapban készített felmérésből. A tankönyvkínálat áttekinthetőségét közepesnek ítélték az érintettek. A Tárki által készített vizsgálat szerint a tankönyvválasztást elsősorban szakmai szempontok befolyásolják, az adott kiadvány megvásárlásáról pedig elsősorban a tanárok döntenek. Az iskolaszékek, a szülői munkaközösségek - bár ők a vásárlók - gyakorlatilag ki vannak zárva a folyamatból.

Mindeközben a szülők döntő többsége a tankönyvárakat illetően, kisebb hányada pedig mindenre vonatkozóan igényelné a tájékoztatást ebben a kérdéskörben. Ez annál is inkább indokolt lenne - vélik a szakemberek -, mivel a szülőkre háruló kiadások a támogatások ellenére is jelentősek. A felmérés kimutatta, a pedagógusok tovább korlátoznák a szülők szerepét a tankönyv kiválasztásában. A vizsgálat szerint a tankönyvek kipróbálását a pedagógusok 83, a szülők 71 százaléka tartja fontosnak.

(Népszava)

Ajánló: