Fennakadhat az átvilágításon négy-öt százalék<br/>

Vágólapra másolva!
Megnő az adatszolgáltató kötelezettsége Az átvilágítás újabb fordulójában - az eddigi tapasztalatok alapján - várhatóan 4-5 százalékos lesz a "felderítési arány", nyilatkozta a Népszavának Markó György, a Történeti Hivatal (TH) elnöke. Az ellenőrzés kiterjesztése miatt a hivatalnak 18 milliós többlettámogatásra, és több alkalmazottra lesz szüksége, az ellenőrzési kérvények száma ugyanis a jövőben akár a negyvenezret is elérheti. Markó György a közeljövőben megbeszélést tervez az új átvilágítóbírákkal, akik csütörtökön tesznek hivatali esküt a parlamentben.
Vágólapra másolva!

Áder János házelnök előtt csütörtökön leteszik a hivatali esküt az átvilágítóbírói testület új tagjai. Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését végző bizottságokat egy hete elfogadott határozatában bővítette ki a parlament: öt új bírát választottak, és a korábbi testületi tagok mandátumát 2004-ig meghosszabbították.

Ismert, hogy a bővítésre az új ügynöktörvény miatt van szükség: az ellenőrzés személyi körét a korábbi ezer főről 17-18 ezerre (bírákra, ügyészekre, valamint a pártok és a sajtó vezetőire) terjesztették ki. De az egyházi személyek, ügyvédek, jegyzők, illetve újságírók saját maguk is kérhetik átvilágításukat. Markó György, a Történeti Hivatal (TH) elnöke úgy véli, így akár a negyvenezret is elérheti a várható kérvények száma.

Az ellenőrzés kiterjesztése miatt a Történeti Hivatalnak több alkalmazottra és magasabb költségvetési támogatásra lesz szüksége. Az igényelt összeg 18 millió forint, de tíz adatfeldolgozó, restaurátor is kell ahhoz, hogy a hivatal fennakadás nélkül működhessen (közülük négy fő teljes munkaidőben az ügynökkartonokat és -nyilvántartásokat kutatná). Igényüket továbbították a Pénzügyminisztériumnak és a parlament nemzetbiztonsági bizottságának.

Markó György a lap kérdésére elmondta, eddig egy "normál állampolgárnak" legfeljebb fél évet kellett várnia arra, hogy a hivatal kiadja a kért iratokat. Amennyiben a pénzügyi tárca nem biztosítja a magasabb támogatást, az átvilágítóbíráknak csak az állampolgárok rovására tudnának adatokat szolgáltatni, vagyis a várakozási idő egy évre is kitolódhat. A TH vezetője hozzátette, két héten belül megbeszélést folytat az öt új átvilágítóbírával. Többek között arról tárgyalnak, hogyan ütemezik az átvilágítás újabb fordulóját. Korábban ugyanis a hivatalnak két hét alatt kellett átadni egy-egy személyről a szükséges iratokat, a jövőben azonban ez akár két hónapot is igénybe vehet.

Nyusztay Máté

(Népszava)

Korábban:

(2000.06.23.)