Fájdalomcsillapító egyszeri bérkiegészítés az egészségügyben<br/>

Vágólapra másolva!
A kormány döntése alapján 15 milliárd forint egyszeri bérjuttatásban részesülnek az egészségügyi dolgozók, amit július első napjaiban fizetnek ki - jelentette be Gógl Árpád egészségügyi miniszter. A gyógyszerek termelői és importárait a mai naptól rögzíti a kormány, egyetlen készítmény ára sem változhat a tárgyalások befejezéséig.
Vágólapra másolva!

Kormánydöntés alapján július első napjaiban összesen 15 milliárd forintot kap a mintegy 130-150 ezer egészségügyi dolgozó - jelentette be Gógl Árpád egészségügy miniszter szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján. Szakmánként különböző, egyszeri juttatást adnak a munkatársaknak. A tárca számításai szerint átlagosan mintegy 100 ezer forintra számíthat mindenki. Ez a járulékok levonása után 67 500 forint bruttó kifizetést jelent, amiből várhatóan 40 ezer forintot kapnak majd kézhez az érintettek. A miniszter szerint ez az egyszeri juttatás az idei költségvetésbe tervezett 8,25 százalékos béremelésen túl éves elosztásban gyakorlatilag 8 százalékos béremelést jelent. Valójában az egyszeri juttatás nem minősül béremelésnek, hiszen ez az összeg nem épül be a fizetésbe, nem alapja a további béremelésnek.

Gógl kiemelte, a bértárgyalások során elsősorban a bérhelyzet stabilizálását tartják majd szem előtt. A miniszter ugyan garantálta, hogy a most megszavazott juttatás bérkifizetés lesz és valóban eljut az érintettekhez. Kérdéses, milyen formában lehet biztosítani, hogy az eladósodott kórházak ne tartozásaik törlesztésére használják majd a kiutalt pénzt.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kupcsulik Péter tűzoltásként értékeli a kormány döntését, amely nem oldja meg a bérgondokat.

- Nem az egészségügyi bérek egyszeri kiegészítésére, hanem átgondolt és rendszeres juttatás megállapítására lenne szükség, amely némileg behozza az uniós gyakorlathoz képest mintegy 10-szeres lemaradásunkat - reagált a miniszter szavaira az elnök. Szerinte nemcsak stabil és kiszámítható bérrendszerre, hanem folyamatos és átlátható, legalább 4-5-szörös bérfejlesztésre van szükség a következő évek során. Természetesen a felajánlott 15 milliárdot a kamara nagyra értékeli.

- Ez csupán egyszeri intézkedés, amely közelről sem jelent még reálbér-növekedést - kommentálta a hírt Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke. A korábban a kormány által hangoztatott 200-400 százalékos bérnövekedésekhez képest folyamatos forráskivonások történnek, véli Kökény Mihály, s az ígéretek közül mindeddig semmi nem valósult meg. - A mostani rögtönzött kijelentés számomra kétséges, s még ha valóban megvan a juttatás központi fedezete, nem ismerek olyan technikát, amellyel biztosítható, hogy az összeget valóban bérkifizetésre fordítsák. Emlékezetes, tavaly év végén 2,5 milliárd forintot utalt a kormány, amelyet szintén bérként kellett volna kifizetni, de a legtöbb esetben a kórházak adósságaikat törlesztették belőle. A szocialisták béremelési javaslata szerint az első évben 30 százalékos, utána évente a gazdasági növekedés mértékének megfelelő fejlesztés indokolt.

A miniszter korábban már jelezte többletigényét a költségvetés felé, csak a bérfejlesztésre mintegy 45-60 milliárd forintot kért, ami legalább 25 százalékos bérnövekedést jelentett volna a szektorban. Jóllehet a legutóbbi kimutatások szerint, az intézmények még az év elején megígért 8,25 százalékos béremelést sem tudták teljesíteni.

Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete sem bízik már az ígéretekben. A péntekre hirdetett országos demonstrációjával már nem is a kormánytól vár segítséget, amely hitegetések ellenére csak forrásokat von ki folyamatosan. Az összefogás a képviselőket akarja meggyőzni, hogy még az idén 40-50 milliárd többletet fordítsanak az egészségügyre, s ezzel legalább az idén beígért béremeléseket fedezhessék.

A kormány a mostani juttatással, illetve a jövőbeni intézkedésektől azt várja, hogy a szakemberek nem hagyják el az egészségügyet. A legfrissebb kimutatások szerint a 17 ezer orvosi és a 32 ezer nővérmunkahely 20 százaléka betöltetlen. Egyes régiókban, illetve különböző intézeti osztályokon viszont már 30 százalékos a létszámhiány. Megkezdődött a szakemberek folyamatos "elhalászása", többségük pedig már most is feketemunkát végez. Ajkai Zoltán, a Kórházszövetség elnöke megtartásuk érdekében írásban kérte a szociális tárca miniszterét, Harrach Pétert, hogy oldja föl a túlórakorlátot. Így el lehetne érni, hogy a szakemberek az egészségügyben jussanak hozzá a megélhetéshez szükséges mellékkeresethez.

A gyógyszerek termelői és importárait mától a Magyar Közlönyben kihirdetett rendeletében rögzíti a kormány. Tehát egyetlen készítmény ára sem változhat a tárgyalások befejezéséig. A miniszter keddi, az árak befagyasztásáról tett kormánybejelentését azzal egészítette ki, hogy a kezdődő ártárgyalások elsőrendű szempontja az lesz, hogy az egészségbiztosító idei 135 milliárd forintos gyógyszerkerete elengedő legyen a támogatások kifizetésére. A miniszter szerint a forgalmazók áremelési igénye jogos, ugyanakkor a lakosság gyógyszerkiadásai nem növekedhetnek 6 százaléknál nagyobb mértékben.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 28.) Létszámleépítéshez vezethet a kormány finanszírozási terve(2000. január 12.) Visszavonták áremelési ajánlásukat a gyógyszerártók(2000. június 22.) Törvénybe ütköző a gyógyszeráremelés(2000. június 22.)