A Józsefvárosi Önkormányzat szükségesnek látja a türelmi zónák kialakítását <br/>

Vágólapra másolva!
A Józsefvárosi Önkormányzat - ellentétben a Városháza álláspontjával - adatokkal bizonyítja a prostitúció növekedését a kerületben, miszerint tavaly szeptembertől idén márciusig csaknem kétezer személyt állítottak elő tiltott kéjelgés miatt a kerületben, ezzel ellentétbe kerül a Fővárosi Önkormányzat határozatával, miszerint tömeges prostitúció hiányában szükségtelenné válnak a türelmi zónák.
Vágólapra másolva!

A Józsefvárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint az említett időszakban csak a kerületben 1964 személyt állítottak elő prostitúció miatt, s az ezzel összefüggő pénzbüntetések mértéke tavaly szeptembertől március elsejéig meghaladta az 57 millió forintot.

Juharos Róbert VIII. kerületi fideszes országgyűlési képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a helyzet rendezésére. E szerint amennyiben az illetékes önkormányzatok nem jelölnek ki türelmi zónákat, úgy ez a jogkör átkerülne a belügyminiszterhez.

Az indítványról szeptemberben dönt az Országgyűlés.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 26.)