Szeptember elsején kerül a kormány elé a korrupcióellenes stratégia<br/>

Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya igazságügy-miniszter szombaton nyilatkozott a készülő korrupcióellenes stratégiáról. A stratégiát kidolgozó programot szeptember elsején kell a tárcának a kormány elé tennie.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya igazságügy-miniszter elmondta: mostanra elkészült az az ENSZ 179 ezer dolláros támogatásával végzett felmérés, amely reményeik szerint reális képet ad a korrupció magyarországi helyzetéről. Dávid megjegyezte, hogy ez a feltételezésekkel ellentétben nem olyan rossz, hiszen a Transparency International nevű, kormányoktól független nemzetközi szervezet szerint Magyarország a korrupció szempontjából a világranglista 31. helyén áll. "Ez reményt ad arra, hogy meg lehet állítani az országban a negatív folyamatot" - tette hozzá.

Dávid Ibolya azt is közölte: felgyorsították a munkát, hogy a miniszterelnök kérésének megfelelően szeptember elsejére a kormány elé tegyék egy minden tárcára kiterjedő, a jogalkotásra és a megelőzésre koncentráló korrupcióellenes stratégiát kidolgozó programot. Ezzel talán a ciklus végére láthatóan szűkíteni lehet a korrupciót.

Jelezte: ez a program egy éven keresztül a legnagyobb munkát adja az igazságügyi tárcának, és a minisztérium ettől várja a legnagyobb eredményt az elkövetkező időszakban.
A tárca a korrupció mindhárom szintjét - az utcai korrupciót, az üzleti-gazdasági és ami a legveszélyesebb a politikai és közéleti korrupciót - vizsgálja, és ezzel összefüggésben készíti el a megelőzési programot - ismertette Dávid Ibolya.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. március 17.)