Vágólapra másolva!
Felrobbantottak egy Mazdát az V. kerületi Galamb utcában. A detonáció során senki sem sérült meg, de öt autó és több környékbeli üzlet is megrongálódott. A távirányítású pokolgépet egy közeli bárban dolgozó fiatal pincérnő Mazdájának üzemanyagtartálya alá erősítették. Egyelőre nem tudni, hogy ki vagy mi ellen irányult a támadás. A mostani detonációtól néhány száz méterre történt a két évvel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás.
Vágólapra másolva!

Fotó: HavariaPress

A Suzuki tulajdonosa helyszínen elmondta, hogy a két évvel ezelőtti Aranykéz utcai robbantáskor is megsérült a kocsija, mivel akkor is a felrobbantott autó mellett parkolt.

A detonáció következtében az autók mellett egy antik-kereskedés, egy divatszalon és egy cipőbolt kirakata is megrongálódott. A divatszalon tulajdonosa elmondta, hogy az üzlet kirakatában lévő babák és ruhák elégtek. A szalontulajdonosnak a két évvel ezelőtti, Aranykéz utcai robbantáskor az ottani kirakata ment teljesen tönkre.

A Galamb utca 7. számú ház egyik lakója elmondta: éjjel arra ébredt, mintha dörögne az ég. A harmadik robajnál azt vették észre házastársával, hogy ég az erkélyük. Később kiderült, hogy a felrobbantott kocsi feletti lakás balkonján csak a virágok égtek el. A lakó közölte, hogy a ház belső udvara is kormos lett a robbanás következtében.

Fotó: HavariaPress

"A szakértői vélemény elkészültéig a rendőrség nem nyilatkozik arról, hogy mi okozhatta péntek hajnalban a Galamb utcában a robbanást, amelynek következtében három személyautó kiégett" - közölte a BRFK sajtóosztályának vezetője, Samu Attila. A rendőrség jelenleg az esemény tanúit hallgatja meg.

Két évvel ezelőtt, pár száz méterre a mostani detonáció helyétől, az Aranykéz utcában is robbantottak. Akkor négyen - köztük a támadás célpontja, Boros Tamás vállalkozó - életüket vesztették és több mint húszan megsebesültek.

(MTI)

Ajánló: