Szeptemberben döntenek a nyugdíjak emeléséről<br/>

Vágólapra másolva!
A nyugdíjemelés korrekciójának mértékéről szeptemberben dönt a kormány, de az biztos, hogy az év elején bejelentett 8 százaléknál nagyobb mértékben nő majd a juttatás - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Idősek Tanácsának rendkívüli ülésén. A nyugdíjasok képviselői legalább 2,5-3 százalékos korrekciót tartanának indokoltnak.
Vágólapra másolva!

Egyszeri, de nagymértékű nyugdíjemelést ígért Orbán Viktor miniszterelnök az idősek tanácsának rendkívüli ülésén. A miniszterelnök elmondta: a bérkiáramlások alapján biztos, hogy az év elején bejelentett 8 százalékot meghaladó emelésre számíthatnak majd a nyugdíjasok, de hogy pontosan mennyire, arról szeptemberben dönt a kormány. Orbán Viktor bírálta a jelenlegi nyugdíjrendszert, amely erőszakkal tereli át a majdani nyugdíjasokat a magánpénztárakba és a vállalkozói szektorba.

''Világos kapcsolatot szeretnénk látni az aktív korban befizetett összegek és a visszakapott juttatások között. Pontos számításokat arra, mi az a minimális kor, amikor a dolgozó elkezdheti a felhalmozások felélését. S ha többre van szüksége, legyen lehetősége tovább dolgozni. Így a nyugdíjkorhatár fogalma értelmét veszti'' - mondta Orbán Viktor. Szerinte a minimálbér eddigi és a tervek szerinti további drasztikus 40-50 ezer forintra történő emelései a jövőben kiszámíthatóbb, biztosabb nyugdíjak lehetőségét ígéri.

A miniszterelnök élesen bírálta az utóbbi napokban történt gyógyszerár-emelési bejelentéseket is. Elmondta, elfogadhatatlan, hogy egy-egy gyógyszer ára magasabb legyen, mint az Európai Unió tagállamaiban. Cél, hogy az unión belüli legalacsonyabb árnál ne kerüljön többe egyetlen készítmény sem. Elgondolkodtató, hogy az elmúlt években 25-ször annyit fordítunk gyógyszerkiadásokra mint évekkel korábban. Várhatóan éppen ezért ma vizsgálja majd meg a kormány, szükség lesz-e és milyen mértékben a hatósági beavatkozásra, illetve megvitatja a miniszteri hatáskör kiterjesztésének lehetőségét is.

A tanács ülésén feltett kérdésre, miszerint a kormány a családokat és a gyermekeket támogatja, így a nyugdíjasokat háttérbe szorítja, Orbán Viktor így reagált: a három gyerek, négy szoba, négy kerék elképzeléseknél családot említettünk, és ebbe tartoznak a nagyszülők is. A lakástámogatási koncepciót is éppen miattuk terveztük a gyermekszámot eggyel meghaladó szobaszámra.

(Népszava)

Korábban:

(2000.05.25.)