Nyílt vitára hívta Horn Gyula Orbán Viktort

Horn Gyula volt kormányfő nyílt vitát kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az egykori kormányfő ugyanis azt szeretné, ha utódja a nyilvánosság előtt igazolná a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának legutóbbi adásában tett állításait.

Horn Gyula szerint országos megütközést keltett, hogy a rádióműsorban "mind a kérdésekben, mind a válaszokban súlyos vádakkal és rágalmakkal illették kormányom 1994 és 1998 közötti tevékenységét" - írta kedden közzétett nyilatkozatában Horn Gyula. Mindez arra késztette a szocialista politikust, hogy ne hagyja szó nélkül az elhangzottakat.

''Felkérem Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy vállalja a nyílt vitát velem, és a nyilvánosság előtt bizonyítsa állításait'' - közölte Horn Gyula, aki szerint az európai szokásjog és politikai kultúra szabályai is ezt követelik meg.

Az exkormányfő jelezte: a nyilvános vitát kész egyeztetett időpontban és helyszínen lefolytatni.

(MTI)

Ajánló: