Százezer köztisztviselőt kötelezhetnek vagyonnyilatkozatra<br/>

Vágólapra másolva!
Január elsejétől, ha azt a parlament is jóváhagyja, a köztisztviselőknek, a rendőrség, a határőrség és a hadsereg alkalmazottainak rendszeres és ellenőrzött vagyonnyilatkozatot kell tenniük - jelentette be tegnap Orbán Viktor. A szakszervezeteket meglepte a hír, bár elvi kifogásaik nincsenek. Hasonlóan nyilatkoztak a pártok illetékesei. Egyelőre nem tisztázott az sem, miként ellenőriznének több mint százezer bevallást.
Vágólapra másolva!

"Terveink szerint január elsejétől - és remélem, hogy a parlamentben a szükséges támogatást megkapjuk ehhez -, bevezetjük a köztisztviselőknél, a rendőrségnél, a határőrségnél, a hadseregben az életpályarendszert, azaz a köztisztviselői jogviszonyt életpályává alakítjuk át. Mindenki, aki ebben szerepet vállal, s alkalmazottként a közös érdeket szolgálja, annak kötelező lesz vagyonnyilatkozatot tennie. Méghozzá nagyon széles körben, és vállalva azt, hogy rendszeresen ellenőrizni is fogják" - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A miniszterelnök szerint mindenkinek nyilatkoznia kell majd, aki közügyekkel foglalkozik, és a nyilatkozatokat keményebben és gyakrabban fogják ellenőrizni, mint az országgyűlési képviselők esetében.

A miniszterelnöki elképzelés megvalósulása szakértők szerint legalább százezer embert érint majd, ám a lapunknak nyilatkozó szakemberek egyelőre megoldhatatlannak látják a bevallások ellenőrzését. Az országgyűlési képviselőknek megválasztásukkor és a parlament mandátumának lejártakor kell vagyonnyilatkozatot tenniük. A nyilatkozatok nyilvánosak, a képviselők önbevallással készítik, ám tartalmukat nem ellenőrzik.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége üdvözli a kormány korrupcióellenes lépéseit, de a köztisztviselők vagyonnyilatkozatáról szóló terv ismét csak egy hangzatos fogásnak tekinthető - fogalmazott Michalkó Péter, a szervezet elnöke. Arról van szó, hogy tovább növekszik a nyomás a köztisztviselői karra, amely szigorú szabályok szerint végzi munkáját, például nem vállalhat másodállást, cserébe azonban a fizetések továbbra is rendkívül alacsonyak. A köztisztviselők életpályarendszeréről folyó tárgyalások elakadtak - mondta Michalkó Péter. A KSZSZ vezetője szerint a kormányzat megint másokon akarja számon kérni a politika hibáit, nem veszik ugyanis figyelembe, hogy a köztisztviselőknek kell végrehajtaniuk a parlament által hozott hiányos jogszabályokat. Ha az intézkedés az arányos közteherviselést szolgálná, érthetetlen, miért nem terjesztik ki a vagyonnyilatkozatot minden csoportra - mondta Michalkó. Elvileg nem lehet kifogást emelni az ellen, hogy a közigazgatásban dolgozókra szigorú jogi és etikai követelmények vonatkozzanak - mondta Szabó Endre, a közalkalmazottak és köztisztviselők többségét képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. Kiemelte azonban, hogy ezt akkor lehet elvárni, ha a másik oldalon megteremtik a köztisztviselői hivatás stabilitását és a kiszámítható életpályát.

A vagyonnyilatkozat tervét meglepve hallotta Farkas László, a honvédszakszervezet elnöke. Mint mondta, a honvédség egészét szerinte nem fogja érinteni a miniszterelnök által bejelentett elképzelés, ugyanis a tervek szerint a rendőrség és a határőrség állománya köztisztviselő lesz, a katonákra azonban továbbra is a szolgálati törvény marad érvényes. Farkas úgy vélte, elszámoltatást ott érdemes bevezetni, ahol nagy rejtett vagyonokra lehet szert tenni. A honvédség ma nem ilyen - tette hozzá.

A Fidesz-frakció már lezárta a vagyoneredet-vizsgálat kérdését - nyilatkozott lapunk pénteki számában Tállai András, a Fidesz gazdaságpolitikusa. A vagyonvizsgálat ennek ellenére indokolt lenne - tette hozzá akkor. A teljes körű vagyoneredet-vizsgálatot azért vetették el, mert ahhoz az alkotmány módosítására is szükség lett volna. Információink szerint a Fidesz álláspontja azóta sem változott, a köztisztviselőkre vonatkozó vizsgálatról pedig még nem tárgyaltak. A lapunk által megkérdezett parlamenti pártok a részletek ismerete nélkül nem kívánták kommentálni a miniszterelnök bejelentését, ám többségük egyetért a köztisztviselői vagyonnyilatkozat ötletével.

(Magyar Hirlap)