Kerékpárral menekült a szökött elítélt<br/>

Vágólapra másolva!
Megszökött egy elítélt az Állampusztai Börtön egyik raktárépületéből. A férfi menekülés közben ellopott egy kerékpárt, ám ezzel sem jutott messzire, mert a rendőrök elkapták, és visszavitték a börtönbe.
Vágólapra másolva!

Megszökött egy elítélt az Állampusztai Börtön bösztörmajori raktárépületéből hétfőn délelőtt. A fegyőrök a tízórás létszámellenőrzés során még látták a 26 éves férfit, egy óra múlva azonban eltűnt. A börtön személyzete azonnal keresni kezdte a szökevényt, ezzel egy időben a kunszentmiklósi, a kalocsai, a kecskeméti, kiskőrösi rendőrkapitányságok részleges körözési akciót rendeltek el a rab ellen. A férfi 2001 márciusában szabadult volna jármű önkényes elvitele, rongálás és lopás miatt.

A szökött rab után kutatók, a Kígyós-csatorna partján pecázó gyermekeket is kikérdezték, a nyomozók tőlük tudták meg, hogy a férfi északi irányba menekült. Nem sokkal később elkötötte egy öreg horgász biciklijét, ám a keréknyomokat követő rendőrök hamar utolérték a rabruhában karikázó szökevényt. A férfi nem védekezett, a rendőrök elfogták, majd visszakísérték Állampusztára.

(MTI)