Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata kimutatta: a halállal végződő öngyilkosságot elkövető fiúk száma jóval több, mint a lányoké. Tavaly tizenkét 7-14 év közötti gyermek lett öngyilkos. Bár ez a szám több mint kétszerese a megelőző évinek, szakértők szerint tendenciaváltozás nincsen.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal gyermeköngyilkosságokat elemző vizsgálatot végzett. A tájékoztató szerint tavaly tizenkét 7-14 év közötti gyermek követett el halállal végződő öngyilkosságot. Bár ez a szám több mint kétszerese a megelőző évinek, az adatok alapján - a kis esetszámok és nagy ingadozások miatt - a szakértők szerint nem állítható, hogy tendenciaváltozásról van szó. Az viszont megállapítható, hogy már ebben a korcsoportban is érvényesül az a tény: a halállal végződő öngyilkosságot elkövető fiúk száma jóval több, mint a lányoké.

A tájékoztatóból kiderül: a 7-14 évesek körében elkövetett gyermeköngyilkosságok száma 1980 és 1999 között három és harmincnégy között mozgott. 1980-ban harmincnégy 7-14 éves korú gyermek vetett véget önkezével életének. Akkor 28 fiú és hat lány ölte meg magát.

1985-ben 11, öt évvel később huszonöt - 19 fiú és 6 lány-, 1993-ban, 94-ben és 95-ben egyaránt 8 gyermek, 1996-ban három, két évvel ezelőtt pedig öt gyermek vetett véget önkezével életének. 1997-ben és 1998-ban valamennyi áldozat fiú volt. Tavaly összesen tizenkét 7-14 éves korú gyermek lett öngyilkos, közülük csupán egy volt lány. Az idei évben május végén, illetve június elején hat nap alatt három tizenéves - két fiú és egy lány - vetett véget önkezével életének.

A KSH információi rámutatnak arra, hogy bármennyire megdöbbentő a 7-14 éves gyermekek öngyilkossága, az idősebb korúakkal összehasonlítva meglehetősen alacsony értékeket mutat. Tavaly százezer 7-14 éves fiúra 2,19 öngyilkosság esett, míg a lányok esetében ez az arány 0,21 volt. A 40-44 éves korosztálynál százezer férfira 89,30 esetet regisztráltak, míg a nőknél az arány 15,84 volt. A teljes népességet tekintve 1980-ban százezer lakosra 45, míg tavaly 33 öngyilkosság jutott.

(MTI)

Ajánló: