Ötvennégy kilogrammos harcsa a fehérvárcsurgói tározótóból <br/>

Vágólapra másolva!
Kapitális, 54 kilogrammos harcsát zsákmányolt Németh János horgász a hétvégén a fehérvárcsurgói tározótóból.
Vágólapra másolva!

A 207 centiméter hosszú, 88 centiméteres testkörméretű ragadozót másfél órás fárasztás után sikerült a vízből kiemelni. A fehérvárcsurgói horgászat történetében ez volt az eddig kifogott legnagyobb hal.

A tározó a harcsaóriások ideális élőhelye, amit igazol, hogy tavaly mintegy 600 kilogramm összsúlyban ötvenöt harcsát, köztük néhány 20-30 kilogrammos, 50 kilogramm körüli, valamint egy 52 kilogrammos példányt fogtak az ottani horgászok.

(MTI)