Vágólapra másolva!
Igazságügyi fegyverszakértő meghallgatásával folytatódott Ambrus Attila pere a Fővárosi Bíróságon szerdán. A szakértő az 1998 márciusában a Heltai Jenő téri OTP kirablása során kitört lövöldözés után a helyszínen vizsgálta meg a lövedékek helyét. Vizsgálatai azt valószínűsítik, hogy Ambrus rálőtt egyik üldözőjére. Ha ez bebizonyosodik, emberölési kísérlet miatt akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik a Whiskyst.
Vágólapra másolva!

A főügyészség az 1998. március 11-én, a Heltai Jenő téri OTP-fiók elleni rablást követő lövöldözés miatt vádolja több emberen elkövetett emberölés kísérletével Ambrus Attilát. A vádirat szerint a Whiskys menekülés közben több lövést adott le az őt üldözők felé.

A Heltai téri rabláskor Ambrus futva menekült a bankból üldözői elől. Az utcán, látva a fegyverrel a kezében menekülő férfit, a civilek mellett egy szabadnapos rendőr is üldözőbe vette. Később egy újabb, szintén szabadnapos, véletlenül arra sétáló rendőr is üldözni kezdte a Whiskyst. Ambrus többször lőtt, de – állítása szerint – egyszer sem célzottan. Végül megállított egy arra járó Skodát , a benne ülő házaspárt kiparancsolta az autóból, majd elhajtott.

A vádirat szerint az autó mellett állva még visszalőtt az őt üldöző egyik rendőr felé. Ambrus tagadja, hogy bárkire is célzottan lőtt volna. Ha azonban a vádnak sikerül bebizonyítania igazát, emberölési kísérletért is elítélhetik a rablót.

Az Ambrust üldöző egyik rendőr korábban elmondta: amikor a Skoda hátuljához ért, a Whiskys lövést adott le rá, látta, hogy a golyó lepattintja a festéket a személyautó tetejéről. Még idejében leguggolt, így sértetlenül megúszta a kalandot.

Az üldözőkhöz később csatlakozott még egy rendőr, aki szintén magánál tartotta szolgálati fegyverét.
Az üldözésbe később bekapcsolódó rendőr tanúvallomása szerint azonban Ambrus az üldözés során bár többször tüzelt, de a Skodánál már nem használta a fegyverét. A Skoda tulajdonosa szerint viszont, amikor Ambrus kiszállította őt és feleségét a kocsiból, egy lövés tényleg eldördült, azonban ő nem látta, ki lőtt és kire.

Takács Attila igazságügyi fegyverszakértő vallomásából kiderül: csak valószínűsíteni lehet, hogy az autó tetején lévő golyónyomot Ambrus fegyveréből kilőtt lövedék okozta. A lövések pontos helyét nem lehet megállapítani. Így azt sem lehet megállapítani, Ambrus lőtte-e a kocsi mögül. Az viszont biztos, hogy a vitatott lövés abból az irányból dördült el, ahol Ambrus is állt.

A szerdai tárgyalás nagy része a kérdéses golyó körül forgott. A "perdöntő" golyó a fegyverszakértő feltételezése szerint megpattant az autó tetején, onnét leesett az útra, majd felpattant egy közeli lakás ablakába, és az üveget áttörve a lakásba került. A golyón fehér elszíneződés látható. Azt azonban senki sem vizsgálta meg, hogy a fehér színű Skodáról származó festéknyom látható-e a lövedéken. Magyar György, Ambrus ügyvédje ezért indítványozta, hogy ismételten vizsgálják meg a szóban forgó lövedéket, amit a vád szerint a Whiskys lőtt ki a rendőrre.

Ambrus Attilát több emberen elkövetett emberölés kísérletével, harmincrendbeli, pénzintézetek ellen, fegyveresen elkövetett rablással és fogolyszökéssel vádolja az ügyészség. A Whiskys a rablássorozat miatt legfeljebb húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, de ha bebizonyosodik a több emberen elkövetett emberölés kísérlete, akár életfogytiglani börtönnel is sújtható.

[*****]