Elfogadták a helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról szóló törvényjavaslatot<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés kedden 292 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 9 tartózkodással elfogadta a helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról szóló törvényjavaslatot.
Vágólapra másolva!

A 2000. évi költségvetés 52,3 milliárd forint címzett és céltámogatási előirányzatot tartalmaz, amelyből új címzett támogatásokra 2 milliárd forint használható fel. Ehhez járul az előző évi maradványból további 35 millió forint.

A tavaly december 15-i határidőig benyújtott igények száma 49, összege 4,134 milliárd forint volt, amelyek közül 38-at hagytak jóvá 2,035 milliárd forint értékben.

A támogatásra javasolt 38 beruházásból - amelyek révén idén és az elkövetkező években együttesen több mint 25 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg - 8 a vízgazdálkodás, 9 az egészségügy, 6 a szociális szféra, 6 a közellátás és 9 a kulturális szolgáltatás területén javítja a lakosság ellátását.

Jelentős támogatáshoz - 2003-ig összesen 1,247 milliárd forinthoz - jut a Bács-Kiskun Megyei Kórház, szintén négy év alatt 1,347 milliárd forinthoz a Fejér megyei Szent György Kórház, 1,529 milliárd forinthoz a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház, 1,777 milliárd forinthoz a miskolci Semmelweis Kórház és 1,5 milliárd forinthoz a Somogy megyei Kaposi Mór Megyei Kórház, bővítési és rekonstrukciós munkálataihoz.

Költségvetési fedezet hiánya miatt elutasították többek között a budapesti Bajcsy Zsilinszky Kórház új diagnosztikai és műtéti tömbjének, valamint a Fővárosi Levéltár új épületének létesítésére beadott igényt.

(MTI)