Csak jelölt tányérból ehetnek a romák<br/>

Vágólapra másolva!
Hivatalból eljárást indít Kaltenbach Jenő, kisebbségi ombudsman a bogácsi roma gyerekek elkülönített oktatása miatt. Bogácson a romák ugyanis külön osztályokba járnak, máskor ballagnak, másutt moshatnak csak kezet, mint a többiek. Egy most elkészült országos kutatás szerint, ha a roma szülőket a törvény szerint megkérdeznék arról, hova szeretnék járatni gyerekeiket, nagy többségben az integrált oktatást választanák.
Vágólapra másolva!

''Az iskolában minden külön volt: külön tanulhattunk, ehettünk, sorakozhattunk, és csak külön ballaghattunk"- mondta a Roma Sajtóközpont (RSK) helyszínen járt munkatársának Pusomai Zsolt, egy bogácsi roma fiú, aki tavaly végezte el az általános iskolát.

Az RTL Klub rejtettkamerás felvételei is Zsolt állítását támasztották alá. A múlt héten sugárzott riportban látható volt, amint a roma gyerekek külön sorakoznak az ebédhez, külön - a számukra műanyag abrosszal megterített - asztalokhoz ülnek, jelölt tányérokból esznek.

Az iskola igazgatónője, Szerencsi Miklósné mindennek ellenére állítja: az étkezőben nincs elkülönítés. Az igazgatónő az RTL Klub műsorában azzal indokolta, hogy a romák asztalán a többiekétől eltérően textilterítő helyett műanyag van, mert túl nagy szemetet csinálnak.

Az RSK riporterének Szerencsiné azt is elárulta, hogy az intézmény 232 tanulójának csaknem felét kitevő romákat külön osztályokban tanítják. Ezt a rendszert még a hetvenes években vezették be, ám az igazgatónő szerint ma is indokolt. A gyerekek - állítja az igazgatónő - a nevelési tanácsadó vizsgálatán vesznek részt, ezután irányítják őket oda.

A cigány osztályok mindegyike az épület alsó szintjén van. Az igazgatónő szerint ez nem az elkülönítés miatt alakult így, hanem azért, mert a roma gyerekek hamarabb kifáradnak a lépcsőmászásban. Az intézmény egyébiránt minden cigány gyerek után igényli a kisebbségi kiegészítő fejkvótát.

Szemenszedett hazugságnak minősítette a Magyar Hírlap érdeklődésére a tévériportot Szajlai Sándor, a település polgármestere. Kijelentette: nem foglalkoznak az üggyel.

Kaltenbach Jenő kisebbségi országgyűlési biztos a riport nyomán hivatalból vizsgálatot indít - tájékoztatta lapot Belánszki Gyula, az ombudsmani hivatal főosztályvezetője.

Aáry Tamás Lajosnak, az oktatási jogok miniszteri biztosának azonban csak akkor áll módjában vizsgálni az ügyet, ha arra felkérik - tudta meg az újság.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke elmondása szerint a civil szervezet a héten a helyszínre megy, s ha a szülők megbízzák őket, pert indítanak az ügyben.

A kirekesztés ellen elengedhetetlen, hogy a jog eszközével fellépjen az önkormányzat, a közigazgatási hivatal és az oktatási minisztérium is, ám a helyzet annál válságosabb, mint hogy jogi úton meg lehetne változtatni - nyilatkozott lapnak Fodor Gábor (SZDSZ) országgyűlési képviselő. Hozzátette: ha a pártok nem próbálnak együtt megoldást keresni a kérdésre, súlyos konfliktusok várhatók.

A cigány gyermekek szülei - ha megkérdeznék őket - túlnyomó részt gyermekeik integrált oktatását választanák - mondta a Magyar Hírlapnak Liskó Ilona, az Oktatáskutató Intézet munkatársa az MTA-val és az ELTE Szociológiai Intézetével közösen folytatott kutatásuk alapján.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

A kisebbségi ombudsman oldalán beszámolókat, dokumntumokat és érdekességeket olvashat.