Erdőtűz pusztít Bács-Kiskun megyében<br/>

Vágólapra másolva!
Már a Fejér megyei tűzoltókat is riasztották ahhoz a kiterjedt erdőtűzhöz, amely Bács-Kiskun megyében tombol órák óta. A tűz eddig ismeretlen okból egy gyümölcsösben keletkezett, s mivel nem tudták megfékezni, ezért egy fenyőerdőre is átterjedt.
Vágólapra másolva!

Vasárnap déli egy órakor riasztották a tűzoltókat Ágasegyházára, mert eddig ismeretlen okból meggyulladt egy gyümölcsös. A tüzet a nagy meleg és szárazság miatt nem tudták megfékezni, ezért a lángok martalékává vált egy tanya is, majd egy közeli fenyőerdő is égni kezdett.

A helyszínre először a kecskeméti, kiskunfélegyházi, kiskőrösi, kalocsai, halasi tűzoltókat riasztották, majd segítséget kértek a ceglédi, dabasi, dunaújvárosi egységektől is. Információk szerint a katasztrófához vonultak Fejér megyéből is, Budapestről pedig elindult egy helikopter, az égő terület felméréséhez.

(HavariaPress)