Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Gyuga Pál korábbi fideszes képviselő által elfoglaltatott telephely őrző-védőit a telket felvásárló bank sem vonta vissza Keszthelyen. Mint ismeretes, a képviselő a területtel kapcsolatos birtokvitában jogerős ítélet nélkül biztonsági emberekkel foglaltatta el az ott működő osztrák-magyar vállalkozás, a Balatontext kft. épületeit. Eljárása miatt akkor pártja etikai vizsgálatot kezdeményezett a képviselő ellen, a képviselő azonban a vizsgálatot megelőzve kilépett a Fidesz-frakcióból. Az ingatlant terhelő jelzálogkölcsönök miatt az Erste Bank a múlt héten élt vételi jogával és megvásárolta a belvárosi terület egy részét.

A bank budapesti központjának képviselői csütörtökön tárgyaltak a telephelyéről kizárt cég vezetőivel. A kölcsönösen elfogadott emlékeztetőben kinyilvánították, hogy a tulajdonjog sérelmének elkerülése végett a folyamatban lévő eljárások lezárultáig tovább nem akadályozzák a Balatontext dolgozóinak bejutását munkahelyükre.

Az őrző-védő cég dolgozói - akiket idő közben a bank szintén átvett - a pénteki munkakezdésre érkező dolgozókat azonban mégsem engedték be a telephelyre. Bódis István, a Balatontext ügyvezetője elmondta, hogy a biztonságiak az Erste Bank keszthelyi alkalmazottainak felszólítására sem nyitották ki a május közepe óta lezárt kapukat, azt hangoztatva, hogy kizárólag Gyuga képviselő utasításának tesznek eleget. A pénzintézet budapesti központjában nem kívánták kommentálni a Keszthelyen történteket.

(Népszava)

Ajánló: