Bizonyítékokat hamisított az FBI a Lockerbie-ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
A Die Zeit német hetilap szerint szakértői vizsgálatok és tanúvallomások is alátámasztják, hogy az FBI bizonyítékokat hamisított a Lockerbie-ügy két líbiai vádlottja ellen. A nemzetközi politikai viszonyok megváltozása miatt 1990. után ugyanis Irán helyett Líbiát akarta az USA a terrorista cselekmény miatt megbüntetni.
Vágólapra másolva!

Egy Törökországban kihallgatott egykori iráni titkosügynök korábban elismerte: nem Líbia, hanem Irán szervezte meg a 270 halálos áldozattal járó amerikai utasszállító repülőgép felrobbantását 1988-ban. Irán azonban tagadta, hogy köze lenne a Lockerbie-merénylethez.

Az iráni titkosügynök vallomása mellett a líbiaiak ártatlansága mellett szól az is, hogy visszavonta korábbi állítását egy, a nyomozásban közreműködő szakértő. A szakértő a BBC televízióban nemrég beismerte: tévedett a pokolgép rögzítési helyét illetően.

Ezzel az állítással egybecseng a Die Zeit által idézett Hiltmar Schubert német robbanóanyag-szakértő állítása. A német professzor, aki évtizedek óta vezetője a karlsruhei Fraunhofer Intézet Kémiai Technológiai Intézetének, közölte: kizárt, hogy a Semtex csomag a kofferokat tartalmazó konténerben robbant volna fel a Jumbo gyomrában. (A vád alapját az az állítás képezi, hogy a két líbiai vádlott bőröndbe rejtve, időzítő szerkezettel együtt adta fel Máltán a halálos rakományt, amely a frankfurti repülőtéren került a PanAm gép fedélzetére.)

Schubert feltevését a robbantás nyomai is bizonyítják. A detonáció ereje ugyanis akkora volt, hogy teljesen átütötte a gép oldalát. Ez csak akkor lehetséges - állítja a német szakértő -, ha a kis adag Semtex legfeljebb 30 centiméterre a faltól robbant fel. Vagyis a szerkezet nem lehetett az utasok csomagjait tartalmazó konténerben, mint azt az ügyész állítja. Ez pedig kizárja a vád alalpját képező feltevést, tehát nem útipoggyászban került fel a repülőgépre a bomba.

Edwin Bollier svájci mérnök állítása valószínűsíti, hogy Washington bizonyítékokat hamisított a Lockerbie-ügyben. Bollier cége gyártotta azt a kapcsolóórát, amely tízezer méteres magasságban működésbe hozta a Semtexet.

Az FBI emberei 1990-ben fényképen mutatták meg a mérnöknek az állítólag a roncsok között talált MST-13 típusú időzítő szerkezetet. Ezt a masinát Bollier cége a líbiai hadsereg megrendelésére gyártotta, sivatagi felhasználásra, pormentes kivitelben. Húsz darab került belőle Líbiába, kettő pedig az NDK-ba a 80-as évek közepén.

A svájci vállalkozó személyesen is látni szerette volna a szerkezetet, ám hiába utazott Amerikába, az FBI illetékesei háromszor is megtagadták tőle, hogy megnézhesse a szerkezetet. Csak11 évvel a merénylet után, tavaly szeptemberben láthatta az időzítő szerkezetet. Az amerikaiak azonban mást mutattak neki, mint amit 9 évvel korábban fényképen látott. A bemutatott tárgy két különböző darabból állt, amelyek így, együtt soha nem működhettek. Az egyik ugyanis zöld színű, a másik barna volt. Bollier cége Líbiának zöld, míg az NDK-nak barna színű időzítő szerkezeteket adott el.

Bollier közölte: "Az állítólagos bizonyíték soha nem volt működőképes, ugyanis hiányoznak róla a forrasztási pontok. A szerkezetet utólag eszkábálták össze, nyilvánvalóan a per céljára. Bizonyos vagyok benne, hogy a történelem legnagyobb szabású bűnügyében hamisított bizonyítékokkal dolgozik az FBI" - mondta a svájci mérnök a Die Zeitnak.

Bollier állítását megerősíti az a körülmény is, hogy Thomas Thurman FBI-ügynököt, aki a kapcsolóórát állítólag a roncsok között találta, időközben elbocsátották a szolgálatból. Az ok: legalább 18 esetben hamisított "tárgyi bizonyítékokat".

A Die Zeit szerint Washington a merénylet elkövetése után, 1988-ban még Irán kezét gyanította a Lockerbie-merénylet mögött. 1990 augusztusában azonban fordult a kocka: Irak lerohanta Kuvaitot, a Bagdad-ellenes koalícióhoz az amerikai kormány igyekezett megnyerni Iránt is - a potenciális elkövető szerepét ezért "átszabták" Líbiára.

(MTI)

Ajánló:

angolul