Az SZDSZ legalább a minimálbér kétszeresét javasolja a diplomásoknak<br/>

Vágólapra másolva!
A szabad demokraták már szeptemberben elképzelhetőnek tartják a minimálbéremelést. Terveik szerint a diplomával nem rendelkezők esetében 30 ezer forintra, a diplomásoknál pedig 60 ezer forintra növekedne a legkisebb fizetés összege.
Vágólapra másolva!

A Szabad Demokraták Szövetsége a mindenkori minimálbér kétszeresét kitevő diplomás minimálbér bevezetését javasolja a közszférában - közölte Magyar Bálint pártelnök. Ennek értelmében, ha jövőre megvalósul a kormány 40 ezer forintos minimálbér-elképzelése, a felsőfokú végzettséggel rendelkező közalkalmazottak és köztisztviselők legalacsonyabb fizetése 80 ezer forint lenne.

Úgy véli, a szabad demokraták javaslatának elfogadása 10-15 százalékkal növelné azt a 640 milliárd forintot, amelyet a költségvetés a közszféra bérezésére fordít. A politikus szerint az adott gazdasági növekedés mellett január 1-jétől ez megvalósítható.

A pártelnök szerint a kormány minimálbér-javaslata jelenlegi formájában leértékeli a tudást. "Ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a magasan képzett szakemberek elvándorolnak a közszolgálatból" - mondta Magyar Bálint.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. április 28.)