A szocialisták rugalmasan kezelnék a tanévkezdést<br/>

Vágólapra másolva!
Két szocialista politikus hétfőn törvénytervezetet nyújtott be a Parlament Oktatási Bizottságának a tanévkezdés rugalmassá tételéről. Jánosi György és Házas József javaslata szerint az iskolák fenntartói dönthetnének, a szeptember eleji tanévkezdéshez képest egy héttel korábban vagy későbben kezdődjön a tanítás. Az Oktatási Minisztériumban májusban döntöttek a kötelező, augusztus végi egységes iskolakezdésről. Környei László helyettes államtitkár szerint a változtatás többet ártana, mint amennyit használhat. Révész Máriusz, az Oktatási Bizottság fideszes alelnöke sem támogatja, hogy különböző időpontokban kezdődjön a tanítás az iskolákban.
Vágólapra másolva!

Házas József (MSZP), Siófok országgyűlési képviselője tavaly októberi választási kampányában már felvetette, hogy megválasztása esetén szorgalmazni fogja a rugalmasabb tanévkezdést. Házas szeretné elérni, hogy a szeptember első munkanapjához képest kezdődő tanítást az iskolákat fenntartó szervek egy héttel kitolhassák vagy előre hozhassák. Magyarországon az iskolák többségét az önkormányzatok tartják fenn, de vannak egyházi, alapítványi és magántulajdonban lévők is.
Házas az [*****] érdeklődésére azt mondta, hogy az ötlet kampánya során, tavaly szeptemberben azért merült fel, mert ragyogott a nap, és mégis üres volt a Balaton. Szerinte a Balaton környékén szép időben érdemes kitolni a tanévkezdést, máshol pedig a helyi adottságok miatt talán pont a korábbi kezdés a hasznosabb. "Ki lehetne használni így a balatoni utószezont, mérsékeltebb árakon fogadhatnánk szegényebb gyerekeket szeptember elején, vagy máshol festés, vagy egyéb okok miatt nem lehet tartani a pontos kezdést"- érvelt Házas. Szerinte a helyi pedagógusok többsége támogatja javaslatát, és csak azért várt mostanáig beterjesztésével, mert az MSZP oktatási munkacsoportja vizsgálta szakmai megalapozottságát. A múlt héten az MSZP frakciója elfogadta a javaslatot. Házas abban bízik, hogy más frakciókból is támogatják majd javaslatát, annak ellenére, hogy Pokorni Zoltán oktatási miniszter már szeptemberben elutasította Házas ötletét. "Szeretném, ha legalább az általános vitáig eljutna a javaslat, és minél többen hozzászólnának, felhíva az ügyre a figyelmet" – mondta Házas.

Környei László, az Oktatási Minisztérium közoktatással foglalkozó helyettes államtitkára az [*****]-nak azt mondta: "Politikailag kényelmes lenne a javaslat elfogadása, de szakmailag nem elég megalapozott." Környei szerint, ha az önkormányzatok határozhatnák meg az iskolakezdést, akkor nem a minisztériumot érnék támadások az ügyben, mint például az idén, amikor augusztus 28-ra kellett tenni a kezdést. Idén ugyanis az összes munkaszüneti nap hétköznapra esik, így a törvényben meghatározott 185 tanítási napot csak akkor lehet június második hetének végére befejezni, ha korábban kezdődik az iskola. Környei azt mondta: "Mi is megpróbáltuk rugalmasabban kezelni a kérdést, de túl sok hátránya lenne. Néhány évvel ezelőtt például az iskolák maguk választhatták, mikor legyen a tavaszi szünet, és ez a többgyerekes családoknak nagy gondot okozott. Különösen kínos lehet ilyen családokban megoldani a gyerekek felügyeletét, ha mindenhol máskor kezdődik a tanítás, és így az egész év beosztása iskolánként változó lenne. Ráadásul a problémát tovább bonyolítja, hogy sok tömegközlekedési járat a tanításhoz igazodik, lehetetlen lenne egyeztetni, ha a javaslatot elfogadnák." Az államtitkár-helyettes szerint kényelmesebb lenne, ha az ilyen zavarok miatt a szülők az önkormányzatokat szidnák, de a káosz elkerülése fontosabb a minisztériumnak, mint az időpont-meghatározás kényes feladatának áthárítása.

Révész Máriusz, a Parlament Oktatási és Tudományos Bizottságának fideszes alelnöke még nem olvasta a javaslatot, de az első hallomások alapján ő sem támogatja. Révész is kiemelte a többgyermekesek problémáját, és szerinte a később kezdő iskolákban nem tudnák betartani a kötelező tanítási napok számát. Az alelnök nem tudott választ adni, hogy a bizottság mikor tárgyalja a javaslatot.

Magyari Péter

Ajánló:

Korábban: