A szegényeknek olcsóbb lesz az abortusz<br/>

Vágólapra másolva!
Szociális támogatásban részesülőknek kevesebbet kell majd fizetniük, egyes ellátási formákat igénybe vevőknek pedig ingyen végzik majd el július 1-jétől a terhességmegszakítást. A tervek szerint a beavatkozásért a törvénymódosítás életbe lépése után a jelenlegi 10 ezer forint helyett 16 ezer forintot kell majd fizetni. Többek között ezt is tartalmazza a magzatvédelmi törvény módosításának végrehajtási rendelettervezete, amelyet szerdán tárgyal az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága.
Vágólapra másolva!

A dráguló beavatkozás 8 ezer forintjába kerül többek között a munkanélküli-járadékban, gyermekgondozási díjban vagy gyermeknevelési támogatásban részesülőknek. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásra, szociális járadékra vagy jövedelempótló támogatásra szorulóktól pedig 4800 forintot kérnek a beavatkozásért. Ingyenes lesz a műtét a rendszeres szociális segélyen, rokkantsági járadékon élőknek, a magasabb összegű családi pótlékot igénylők számára.

Változik a kérelmezés rendszere is. A jövőben két alkalommal kell majd felkeresni a családvédelmi szolgálat munkatársait. A tervek szerint az első látogatás alkalmával, illetve utána névtelen marad a jelentkező, adatai lepecsételt, jeligés borítékban maradnak. Ha az illető a kötelező háromnapos várakozási idő elteltével műtétre jelentkezik, újabb beszélgetésen kell megjelennie a családvédelmi szolgálatoknál. Ekkor veszik nyilvántartásba.

A fogamzásgátlók támogatásáról szóló kiegészítést értesüléseink szerint szeptember közepéig kell az Egészségügyi Minisztériumnak kidolgoznia. Az a cél, hogy a jövő évtől kezdve méltányossági alapon ingyen vagy jelentős állami hozzájárulással jussanak a rászorulók a védekező eszközökhöz, gyógyszerekhez.

(Népszava)

Ajánló: