Továbbra is folyamatosan zaklatják az olaügyben tanúskodó magánnyomozót<br/>

Vágólapra másolva!
Valaki három darab géppisztolygolyót küldött dr. Gaál János békési magánnyomozónak. A dr. Watson néven közismert személyt azóta zaklatják, amióta tanúként részt vett a parlament olajügyeket vizsgáló bizottságának munkájában.
Vágólapra másolva!

"Az elmúlt héten valaki saját házam postaládájába egy borítékot dobott, melyben fenyegető levél, kimásolt újságoldalak és három géppisztolylőszer volt" - nyilatkozta Gaál, aki tisztában van azzal, hogy sokaknak áll érdekében "anyagi, illetve erkölcsi ellehetetlenítése".

Egy ismeretlen személy vagy személyek korábban egy vadászpuskával rálőtt(ek) a Körös partján Gaálra.

Jóllehet a sértett nem tett feljelentést a lövöldözés kapcsán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a sajtó híradásaira alapozva hivatalból indítottak nyomozást az elkövető után. Hasonlóképpen tesznek a névtelen, fenyegető levél kapcsán: a nagy erőket mozgósító vizsgálatba fegyver- és írásszakértőket is bevonnak.

(HavariaPress)

Korábban:

(2000. május 22.)