Még a per előtt megegyezett az ATV és a UPC

A pereskedés felfüggesztésével és a műsor sugárzásának megindulásával ért véget az ATV és a UPC vitája. Szombat reggeltől egy dél-budai kerületet leszámítva ismét látható lesz a Nap-kelte is.

Igen sokan, körülbelül 250-300 ezer háztartásban hiányolták az elmúlt hetekben az ATV műsorát, amely egyik napról a másikra jogvita miatt lekerült a képernyőről.

Most megállapodott egymással a UPC Magyarország Kft. és az ATV, így mától - egy kerület kivételével - Budapesten mindenütt a nap 24 órájában ismét látható lesz az ATV műsora - köztük a Nap-kelte - a UPC hálózatán. A XI. kerületben technikai okok miatt még egy hónapot várni kell a műsor sugárzásáig. Szombattól Miskolc és Debrecen átépített hálózatain is nézhető az ATV műsora.

A május eleje óta tartó vita lezárásához tartozik, hogy az ATV visszavonta a UPC ellen benyújtott bírósági keresetet. Szalay Dorottya, a UPC vezérigazgató-helyettese elmondta, csak bizonyos áldozatok árán nézhető az ATV műsora. Ehhez helyszűke miatt néhol be kellett szüntetni egyes programokat. Az V. kerületben például a SKY műsorától kellett megválnia a nézőknek. Külföldi diplomaták máris telefonáltak a kábelszolgáltatónak. Ám mindenki igényét nem lehet egyszerre kielégíteni - mondta Szalay Dorottya. A UPC helyettes vezetője bízik benne, hogy tovább javul az ATV műsorainak színvonala. Ezt közvélemény-kutatásokkal és egyéb mérésekkel ellenőrzik. Az ATV most kapott egy lehetőséget - jegyezte meg Szalay Dorottya.

Czikó Gábort, az ATV vezérigazgatóját a Magyar Hírlapnak lapzártáig nem sikerült utolérnie.

(Magyar Hirlap)