Pénzügyi vezető ellen is nyomoztak olajügyekben<br/>

Vágólapra másolva!
A Népszava információi szerint hamarosan a parlamenti olajbizottság elé kerül az a belügyminisztériumi jelentés, amely szerint a közelmúltban négy, olajjal összefüggő bűncselekmény esetében közéleti szereplők is a nyomozás látókörébe kerültek. Az összesítésből az is kiderül, hogy egy magas rangú pénzügyminisztériumi köztisztviselő ellen titkos nyomozást folytatott a rendőrség egy több mint nyolcvanmillió forintos kárértékű olajbűncselekménnyel összefüggésben, de a nyomozás intézkedés nélkül fejeződött be.
Vágólapra másolva!

A parlamenti olajbizottság a közelmúltban olyan összesítés elkészítését kérte a Belügyminisztériumtól, amely az olajjal összefüggő bűncselekményekben indított nyílt és operatív nyomozásokra terjed ki. A Népszava információi szerint a Belügyminisztérium hetekkel ezelőtt elküldte a parlamenti bizottsághoz a kért információkat. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a megyei rendőrkapitányságok adataira
támaszkodó összesítés a titkos eszközökkel folytatott nyomozások fedőneveit, a kárértéket és a bűncselekmény típusát is tartalmazza. A belügyminisztériumi összesítő négy olyan bűncselekményben indított nyomozást emel ki, amelyben közéleti szereplők is a nyomozás látókörébe kerültek. Lapunk információi szerint a bizottság ellenzéki tagjai kezdeményezik, hogy a szóban forgó nyomozati anyagokba betekinthessenek.

Ennél is érdekesebb, hogy a bizottságoknak elküldött belügyminisztériumi anyagból az is kiderül: a rendőrség operatív eszközökkel nyomozást folytatott egy olyan magas rangú pénzügyminisztériumi köztisztviselő ellen, aki a szaktárcánál több parlamenti cikluson át vezető beosztást töltött be. Úgy tudjuk, hogy a nyomozás 85 millió forintos kárértékű bűncselekményben indult meg, de intézkedés nélkül fejeződött be.

(Népszava)

Ajánló:

Az [origo] összefoglalása