Jogilag nem létezik a Meixner iskola <br/>

Vágólapra másolva!
Jelen pillanatban jogilag nem létezik a Meixner alapítvány beadványában szereplő Rákospalotai Meixner Iskola, mivel az intézmény működéséhez szükséges engedélyt a kerület jegyzője a mai napig nem adta ki.
Vágólapra másolva!

Sulyok Brigitta, a szülői szervezet elnöke elmondása szerint hiányoznak az iskola alapításához szükséges feltételek, vagyis nincs tantestület, érvényes pedagógiai program, nem kötöttek bérleti szerződést a Tóth István Általános Iskola épületére, és nincs meg a működtetéshez szükséges pénzügyi fedezet sem.

Hangsúlyozta: hiányzik a közoktatási megállapodás is, amelyet az önkormányzat csak jogilag megalakult, létező iskolával köthet. A közigazgatási hivatal az említett hiányosságokról törvényességi észrevételt tett, április 30-i határidőt szabva azok orvoslására - ismertette.

A téma szerepel a kerületi képviselőtestület szerdai ülésének napirendjén is, de a hiányok korrigálására Hajdu László, az érintett XV. kerület polgármestere nem tesz javaslatot, megkerülve ezáltal a közigazgatási hivatal észrevételeit - állítja a szervezet elnöke. Kérdés az is, hogy ha a hiányosságokat nem javítják ki és az alapítványi iskola nem jön létre, akkor az ide jelentkező, illetve átíratott gyerekek hol teljesítik majd tankötelezettségüket - mutatott rá Sulyok Brigitta.

Mivel Hajdu László kerületi polgármester ismeretlen helyen tartózkodott, így helyette Ambrus János alpolgármester nyilatkozott. Szerinte törvénysértés nem történt, a közoktatási megállapodást július elsejéig kell megkötni. Kifejtette: erre idáig azért nem került sor, mert a beiratkozások lezárultáig a tanulók pontos létszáma nem ismert, s emiatt az iskola támogatásának nagyságát sem lehetett meghatározni. A beiratkozások mostanra lezárultak, így az önkormányzat most már ezeknek a hiányzó adatoknak is birtokában van.

Az alpolgármester úgy vélte, hogy a közigazgatási hivatal egy még nem lezárult folyamatba avatkozik be. Szólt arról is, hogy szeptembertől várhatóan 176 diák folytatja tanulmányait az intézményben. A szülőket megkérdezték, egyetértenek-e az alapítványi fenntartással. Erről eddig százan vélekedtek pozitívan, további negyven szülő válaszára vár még az önkormányzat.

(MTI)