Egyre kevesebb az árvízi kísérő jelenségek száma<br/>

Vágólapra másolva!
A Tisza teljes magyarországi szakasza apad, a Felső-Tiszán a vízutánpótlás megszűnt, az apadás üteme Tokaj térségében felgyorsult, a vízszínt csökkenés meghaladja a napi 30 centimétert. A Tisza középső és alsó szakaszának védtöltésein a hosszantartó vízterhelés hatására az árvízi kísérő jelenségek továbbra is szaporodnak, de csökkenő mértékben. A gátak mentén fokozott figyelőszolgálat mellett a szükséges védekezések folynak, illetve ahol lehet, bontják el a védműveket.
Vágólapra másolva!

Továbbra is rendkívüli védelmi fokozat van érvényben azonban a Tisza védvonalain Vásárosnamény és a déli országhatár között, valamint a Hármas-Körös torkolati szakaszán Öcsöd térségéig, a Szamos, a Kraszna, a Lónyay-csatorna, a Zagyva és a Sajó torkolati szakaszán, a Bodrog mentén, a Hortobágy-Berettyó védvonalain, valamint a Fekete-, Fehér- és Kettős-Körösön.

Tovább csökken a víz szintje a Bodrogon, a tetőzés óta Sárospataknál hétfő reggelig 245 centit apadt a folyó. A Tisza a tetőzés óta Tokajnál 357 centimétert, Kiskörénél 163-at, Szolnoknál 101-et, Csongrádnál 71-et, Szegednél 51 centimétert apadt. Tiszaug térségében azonban még mindig az eddigi legnagyobb mért vízállás fölötti értékeket mérnek a szakemberek.

A Kisköre alatti szakaszon az apadás intenzitásának kismértékű növekedésére lehet számítani: Szolnokig 14-18 cm-es, lejjebb Szegedig pedig 8-12 cm-es napi vízszintcsökkenés várható. A Hortobágy-Berettyón a vízszintek gyakorlatilag változatlanok. A Zagyva egész hosszán lassú apadás figyelhető meg.

Minden árvízvédelmi szakaszon fokozott figyelőszolgálat működik, a jelenségeket folyamatosan értékelik, és megteszik a szükséges beavatkozásokat.

A Tisza középső és alsó szakaszának védtöltésein a hosszantartó vízterhelés hatására az árvízi kísérő jelenségek továbbra is szaporodnak, de csökkenő mértékben. Megkezdték a nyúlgátak elbontását Tiszakécske, Nagykörű, Tiszasüly községek területén, elsősorban azokon a helyeken, ahol közlekedést akadályozták. Több szakaszon folyik a gátkorona járhatóságának helyreállítása, és ahol már lehetséges, a szivárgó vizek visszaszivattyúzása. A Hármas-Körös jobb partján és a Tisza bal partján - a Körös-zugban - folytatják a töltéserősítő nyomópadkák építését. Csongrádon tovább folytatták az árvízvédelmi töltés védősávjába eső épületek bontását, a szorítógát építését, és a szivárgók kiépítésének előkészítését. A napi védekezési költség stagnáló, a vasárnapihoz hasonlóan közel 340 millió forint.

Belvíz miatt az ország 91 belvízvédelmi szakaszából változatlanul 61 területén van érvényben védekezési készültség, amelyből harmadfokú 2 területen van. A belvízzel borított területek nagysága napi több ezer hektárral csökken. A túlnedvesedett területek adatait is beleértve az FVM adatai szerint 155 ezer hektárt érint a belvíz, melyből 97 ezer hektár a vetés-szántó. A belvíz elleni napi védekezési költség 17,8 millió Ft.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000.04.30.)