Demszky a kormány elé viszi a Fesztiválzenekar ügyét<br/>

Vágólapra másolva!
Felbontja a szerződést a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ) a fővárosi önkormányzat, és új megállapodást dolgoznak ki. A nemzetközi hírű együttes finanszírozásához a kultusztárca segítségét kérik - ezt Demszky Gábor főpolgármester jelentette be. Eközben Fischer Iván a fővárosi képviselők segítségét kéri.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor szerint azért van szükség a változtatásra, mert nem vált be, hogy a működési költségek egy részét az önkormányzat, másik felét egy alapítvány állja. Idén a főváros 200 millió forinttal támogatja a zenekart, de még egyszer ennyi pénzre volna szükség a zavartalan működéshez.

A főpolgármester abban látja a bajok okait, hogy nem sikerült elegendő szponzort szerezni. Demszky szerint a külső szponzorálás elmaradása miatt az alapítvány által biztosították a zenészek fizetésemelését, így megkezdődött az alapítvány vagyonának felélése.

Hozzátette azt is: elképzelhető, hogy a főváros főszponzor legyen. Elhangzott: megállapodtak egy munkacsoport létrehozásáról, amely kidolgozza a zenekar finanszírozásának módját.

Demszky rendkívüli közgyűlés összehívását fontolgatja. A közgyűlésben tegnap politikai konfliktus alakult ki a zenekar körül, mivel az MSZP leszavazta az ügy napirendre vételét. A főpolgármester szerint a dolog nem tűrt volna halasztást, mivel a BFZ-nek az elkövetkező hetekben kell megkötnie a fellépési szerződéseket az új évadra. Néhány nap késedelem a zenekar végét jelentheti. A főpolgármester szerint az együttes sorsa attól is függ, Fischer Iván felhagy-e eddigi stílusával.

A karmester egyébként tegnap levelet írt a fővárosi képviselőknek. Ebben azt kéri, ne szavazzák meg a szerződésmódosítási javaslatot. Fischer jelzi, ha a szerződés megmarad, folytatná felfüggesztett tevékenységét - felajánlja, hogy a képviselők betekintsenek az alapítvány könyvelésébe.

A Magyar Hírlap birtokába jutott Atkári főpolgármester-helyettes előterjesztése a BFZ problémáinak kezelésére. A javaslat lehetetlenülés jogcímén az 1992-ben létrejött zerződés felmondását javasolja. Egyben felszólítja az alapítványt, tegyen hasonló artalmú nyilatkozatot. Ha ez nem történik meg, a főváros - ezúttal már semmisség ímén - egyoldalúan felmondja a szerződést, s egyben felszólítja az alapítványt: teljesítse az eredeti szerződésben vállalt anyagi kötelezettségeit, amelyeknek az önkormányzat szerint 1999 júliusa óta nem tesz eleget.

(Magyar Hirlap)