Bontják a füredi bazársort, tiltakoznak a kereskedők<br/>

Vágólapra másolva!
Békés, ám demonstratív sétára készül pénteken több száz balatonfüredi kereskedő, ugyanis ekkor kezdi meg a város a kikötő és a Tagore sétány előtti bazársor bontását. Most hirdetett ítéletet a Veszprém Megyei Bíróság is, elutasítva a kereskedőknek a bazársor bontása ellen benyújtott keresetét.
Vágólapra másolva!

Hajthatatlanok a füredi kereskedők. Ellenzik a parti sétány felújítását, a bazársor megszüntetését célzó önkormányzati rendezési tervet, mi több, igazuk érdekében bírósághoz fordulnak. Ma, hogy tiltakozásukat nyomatékosítsák, a dózerok munkáját lassító demonstratív sétát tesznek a lebontásra ítélt területeken.

A városvezetés új rendezési tervet fogadott el. Döntés született az elavult bazársor lebontásáról, valamint arról, hogy megszüntetik a gyógycentrum melletti zsibvásárt: a Huray-piacot is.

Nem voltak kétségeink afelől, hogy a terv végrehajtása érdekeket sért - közölte a Magyar Hírlappal Pálfy Sándor, Balatonfüred polgármestere. A kereskedők egyébként az üdülőnegyed centrumát jelentő Kisfaludy utcában új és kulturáltabb üzlethelyiségeket húzhatnak fel, ám a bazársor helyén díszpark lesz.

Ide 12 köztársasági elnököt várnak, s ez lesz az Elnökök Parkja. A bérleti szerződéseket maximális, hathavi határidővel mondtuk fel, ami most március 31-én jár le - említette a polgármester. A kereskedők még nyáron bíróságon megtámadták a bontási határozatot, ám a pert - jogerősen - elvesztették. A bíróság megállapította, hogy az építési hatóság határozatai nem jogsértőek.

A közigazgatási eljárás lezárult, s ezzel csak most teremtődött meg a bontás lehetősége. Polgári jogilag viszont mostantól kezdődően van meg a feltétele annak, hogy a bérleti szerződést az önkormányzat felmondja - érvel Bősze Ferenc veszprémi ügyvéd, a kereskedők jogi képviselője. A korábbi felmondás tehát jogellenes - tette hozzá. Megegyezni akarnak, ezért csupán azt kérik, hogy az eljárás lezárultától számított hat hónapra mondják fel a bazársori bérleti szerződéseket. A kereskedők így vita nélkül elvonulnának szeptember végén. Ha azonban nem tudnak megegyezni, úgy a bérlők a korábbi felmondás érvénytelensége iránt pert indítanak, birtokvédelmet kérnek, felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be - jelentette ki az ügyvéd.

Pálfy Sándor polgármester szerint a kereskedők közül már többen jelezték: átadják az üzleteket. Féléves halasztásról pedig szó sem lehet, mert a köztársasági elnökök érkezésére a bazársor helyén már parknak kell állnia, illetve rendezett partszakasszal kívánják várni májusban a vitorlázó-világbajnokságot.

(Magyar Hirlap)