Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Március 26-án kezdődik a nyári időszámítás. Hivatalosan vasárnap hajnali két órakor kell előreigazítani az órákat, hogy három órát mutassanak.

Az óraigazítás éjszakáján a nemzetközi vasúti forgalomban magyar területen ér az átállás időpontja több nemzetközi gyorsvonatot. Ezek utasai 60 perces késéssel érik majd el úti céljukat. Hasonló a helyzet a Volán-buszok nemzetközi járatain is.

Az idén fordul elő az ötödik alkalommal, hogy a nyári időszámítás - az Európai Parlament és az Európai Unió elhatározásához igazodva - a korábban szokásosnál egy hónappal tovább tart, és október végén fejeződik be.

(MTI)