Bevándorlással és kedvezményekkel a népesség fogyása ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A népesedéspolitikai bizottság péntektől Orbán Viktor miniszterelnök kérésére állandó bizottságként működik. A bizottság feladata: kidolgozni a tervet, mellyel megállítható a magyar lakosság fogyása.
Vágólapra másolva!

Magyarországon rossz a népesedéspolitikai helyzet, ezen változtatni kormányzati beavatkozás nélkül nem lehet. Ezt Harrach Péter szociális és családügyi miniszter mondta a népesedéspolitikai bizottság pénteki ülése után. A demográfiai helyzetről elemzést készítettek, és részletes terveket dolgoznak ki a népességcsökkenés megállításáért. Az eddig elkészült elemzések szerint 50 év múlva optimális esetben 10 millió körül lesz a magyar lakosság száma, a legpesszimistábbak viszont csak 6 millió magyarral számolnak 2050-re. A Miniszterelnöki Hivatal feladata az lesz, hogy összefogja a különböző tárcák népességpolitikát érintő teendőit.

A bizottság három lehetséges utat lát a népesség fogyásának csökkentésére, illetve megállítására: elsősorban kedvezményekkel ösztönözni a családokat a gyerekvállalásra, másodsorban a szociális, egészségügyi helyzetet javítani a halálozási arány csökkentése érdekében. Ezeken kívül a bevándorlás elősegítése is szóba került, de Harrach szerint az első két teendő megvalósítása a fő cél. A családügyi miniszter elmondta: magánvéleménye az, hogy a tömbökben élő határontúli magyarokat nem lenne szerencsés Magyarországra telepíteni.

A demográfiai bizottság eddig ad hoc bizottság volt. Péntektől Orbán Viktor miniszterelnök kérésére állandó bizottságként működik. A népesedéspolitikai ad hoc bizottság a kormányfő elnökletével és Cseh-Szombathy László professzor szakmai vezetésével a múlt év júniusában alakult. Eddig a jelenlegi népességi helyzetről készítettek egy hosszú tanulmányt, mely hamarosan a nyilvánosság elé kerül.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2000. március 6.)