Lengyelországban szabadságvesztésre ítélték a magyar búza kiszóróit <br/>

Vágólapra másolva!
Tíz hónapi szabadságvesztésre és ez idő alatt havonta 30 óra ingyenes közhasznú társadalmi munka végzésére ítélte a muszynai bíróság Marian Zagórnyt, a Paraszt Szolidaritás Országos Tiltakozó Bizottságának elnökét.
Vágólapra másolva!

Az indoklás szerint Zagórny irányította azt az akciót, melynek során tavaly augusztus 13-án hívei a lengyel-szlovák határ mentén fekvő Muszyna vasútállomásán 6 vagon, magyar importból származó búzát és árpamalátát szórtak a sínekre. Az akció következtében 9,5 tonna, 7226 zloty értékű gabona vált használhatatlanná.

Zagórny öt vádlott-társával együtt köteles megtéríteni a tarnówi székhelyű vasúttársaság kárát is. A parasztvezető a tárgyalásról távozóban kijelentette, hogy nem ért egyet az ítélettel, és a jövőben is kész hasonló akciókra.

A bíróság előtt mind Zagórny, mind társai tagadták a gabona földre eresztését, csupán annyit ismertek el, hogy jelen voltak és tiltakoztak az állomáson a gabonaimport miatt. A többi vádlottra a vasúttársaság kárának megtérítési kötelezettsége mellett 500-1000 zlotys pénzbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet nem jogerős, az érintettek bejelentették, hogy fellebbezni fognak ellene. Marian Zagórnyt már két hasonló perben elítélték.

A muszynai bíróság tavaly áprilisban 4 ezer zloty pénzbírságra és a vasúttársaság 30 ezer zlotys kárának megtérítésére ítélte azért, mert a város vasútállomásán 1998 májusában és augusztusában több mint 71 tonna gabonát szórt a sínekre.

Tavaly novemberben pedig a jastrzebie-zdróji (sziléziai) bíróság 15 havi elzárásra ítélte az 1997 augusztusában Zebrzydowicéban végrehajtott hasonló akció miatt, amikor társaival együtt 12 vagon, 200 ezer zloty értékű gabonát öntött a sínekre.

Ez utóbbi ítélet ellen Zagórny fellebbezést nyújtott be, de a korábbi, jogerős ítéletben előírt fizetési kötelezettségének sem tett eddig eleget.

(MTI)