A Fidesz szerint az MSZP 62 ingatlant törvénytelenül használ<br/>

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint az MSZP az ingyenes használatában lévő állami ingatlanok közül hatvankettőt hasznosít törvénytelenül. Ezért a Fidesz benyújtotta azt a két törvényjavaslatot, amellyel rendezni kívánják a pártok által ingyenesen használt ingatlanok ügyét.
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert fideszes képviselő szerint az MSZP jelenleg több mint 300 állami ingatlant használ ingyenesen, a többi párt pedig egyenként tizenötöt-tizenhatot. "A rendszerváltás után tíz évvel már semmi sem indokolja a szocialista párt kivételezett helyzetét" - mondta Répássy, hozzátéve, hogy tíz évvel ezelőtt sem volt indokolt ez az aránytalan ingatlanelosztás.

A Fidesz által beterjesztett javaslatok közül az egyik 30 darab állami ingatlan ingyenesen használatát engedélyezné egy-egy párt számára, maximum 5000 négyzetméter alapterülettel. A harminc ingatlan közül 10 lehetne a fővárosban, maximum 2000 négyzetméteres alapterületen.

A javaslatot várhatóan három hét múlva kezdi tárgyalni a Ház. Az indítványban az szerepel, hogy az előírtnál több ingatlant használó pártnak a törvény hatályba lépése után 30 napon belül kell visszaszolgáltatnia az államnak az ingatlanokat. Répássy szerint ez az időpont körülbelül szeptemberben lesz.

A javaslatokban szankció is szerepel arra az esetre, ha egy párt mégsem szolgáltatná vissza időre a törvénytelenül használt ingatlant. Ezt a pártot, az előterjesztés szerint, kártérítésre lehetne kötelezni.

A Fidesz szerint a szocialista párt az ingyenesen használt állami ingatlanok közül többet is törvénytelenül hasznosít. A jelenlegi szabályozás alapján ugyanis az ingyenes használatra kijelölt párt nem adhatja tovább másnak hasznosításra az ingatlant.

Többnyire az önkormányzatoknak adta tovább az MSZP az ingatlanjait, de van néhány kirívó eset is, amikor például a Munkáspártnak, illetve kft-nek adták bérbe az ingatlanokat.
Körömi Attila fideszes képviselő azt mondta: Pécsett a szocialista párt egyik helyiségét kocsma céljára hasznosította a párt, amit a helybéliek - mivel Toller László szocialista polgármester, képviselő választókörzetében található az intézmény - egyszerűen csak "Toller-kocsmának" hívnak.
Leányfalun, a volt pártüdülőben például, ahol Kádár János is többször vendégeskedett, most a Villa Étterem működik, pedig ezt az ingatlant is a szocialisták kapták az államtól ingyenes használatba.

A két beterjesztett fideszes törvényjavaslat közül a második szigorú szabályokat vezetne be az ingyenesen használatba adott ingatlanok hasznosításáról. Ha a Ház az indítványt elfogadja, akkor a jövőben ezeket a helyiségeket csak iroda, illetve tanácskozás céljára lehet igénybe venni.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 9.)