Áder továbbra sem kommentál - A főügyész is hallgat<br/>

Vágólapra másolva!
Áder János házelnök nem kommentálja a legfőbb ügyész lemondásáról napvilágot látott, neki tulajdonított információkat, Györgyi Kálmán pedig elérhetetlennek bizonyult tegnap. Így továbbra is homály fedi, hogy valóban a médiakuratóriumokról hozott, az Alkotmánybíróság döntésével nem koherens állásfoglalása miatt távozik-e a legfőbb ügyész.
Vágólapra másolva!

A legfőbb ügyész hétfőn nem tartózkodott hivatalában, így csak ma tud reagálni arra: Áder János házelnök diplomatáknak adott magyarázatát távozásának okáról kívánja-e cáfolni vagy megerősíteni - közölték a Magyar Hírlappal Györgyi Kálmán titkárságán.

A még hivatalban lévő legfőbb ügyész környezetéből származó értesülésünk szerint valószínűleg a harmadik megoldást választja Györgyi: kommentár nélkül hagyja a sajtóban megjelent indokot, és továbbra sem tárja a nyilvánosság elé távozásának okát.

Korábban már önkritikával illette ez ügyben önmagát, azonban várhatóan ezúttal sem szünteti meg a találgatások forrását. Áder azt a tájékoztatást adta az Európai Unió és a NATO képviselőinek, hogy a legfőbb ügyész azért mondott le, mert a médiakuratóriumokkal kapcsolatban kialakított állásfoglalása nincs összhangban az Alkotmánybíróság e tárgyban meghozott határozatával.

Áder János házelnök a Magyar Hírlap kérdésére nem kívánta kommentálni azokat az értesüléseket, amelyek szerint diplomatáknak szűk körben elmondta volna Györgyi Kálmán távozásának indokait.

(Magyar Hirlap)